2012.02.11 15:46; Frissítve: 2012.02.11 16:34


Felavatták az egri vár megújult kapuit

Eger Eger - © MTI Fotó: Komka Péter
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) – Megújult az egri vár főbejárata, illetve a Varkoch-kapu; a beruházást szombaton avatta fel Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos és Habis László (Fidesz) a település polgármestere.

A rekonstrukcióra azért volt szükség, mert az elmúlt évek szélsőséges időjárása olyannyira megrongálta a két kaput, hogy azokat le kellett zárni a turistaforgalom elől, illetve szűkíteni kellett a bejáratot.

A 15 millió forintos költséggel elvégezett munkálatok során az állagmegóváson túl statikailag is megerősítették az építményeket, illetve pótolták az erodált köveket.

Mint azt Nyitrai Zsolt elmondta: a fejlesztés megvalósítása jó példája a politika, az önkormányzat és a műemlékvédelmi szakma összefogásának, mert ennek az eredménye a felújításhoz szükséges források előteremtése.

Habis László azt hangsúlyozta: reményei szerint a jövőben lehetőség nyílik további egri műemlékek, így a tetemvár és a minaret megerősítésére, a minaret környékének turisztikai fejlesztésére, illetve a Valida Sultana törökkori romfürdő feltárásának folytatására.

Molnár Zoltán az intézményfenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő általános vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a szakemberek szerint a most elvégzett felújításnak köszönhetően, rendszeres ellenőrzés mellett akár 40 évig is biztosított a kapuk megfelelő állapota.

A renoválásra a nemzeti fejlesztési miniszter augusztusi döntése nyomán került sor, azt követően hogy Habis László segítséget kért az akkori tárcavezetőtől Fellegi Tamástól. A kezdeményezéshez csatlakozott Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat ugyancsak fideszes elnöke is.

Az egri vár az ország legnépszerűbb vidéki múzeuma, évente több mint 400 ezer látogatót fogad.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára

Cimkék: , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Debreceni Ítélőtábla: Majdnem felakasztotta a gyerekét
Debrecen, Tiszacsege - A vádlott minden áron kikényszerítette volna a párjából, hogy megcsalta őt. tovább »
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Rákay Philip: jövőre is showműsorban kellene kiválasztani az Eurovíziós Dalfesztiválon indulót
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óriási dolognak tartja Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa, hogy Wolf Kati [...] tovább »
Hárman vehettek át idén a Hégető Honorka-díjat
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Hárman vehették át idén az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről [...] tovább »
PannErgy: folytatódnak a Miskolci Geotermikus Projekt munkálatai
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Miskolci Geotermikus Projekt részeként, a február közepén lezárult [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés