Fél éve tudott korrupt embereiről az igazgató – Bors

Már tavaly decemberben beszélt arról Rusznák Imre, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. igazgatója, hogy évente 100-200 millió forint tűnik el a zsebekben – írja a birtokába került hangfelvétel alapján a Bors. A felvételen azt mondja, hogy köztudott, miért járnak be a parkolóőrök ötpercenként a boltokba. “Zsebre szedi a lóvét! Ez úgy terjed itt, mint a […]

Már tavaly decemberben beszélt arról Rusznák Imre, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. igazgatója, hogy évente 100-200 millió forint tűnik el a zsebekben – írja a birtokába került hangfelvétel alapján a Bors. A felvételen azt mondja, hogy köztudott, miért járnak be a parkolóőrök ötpercenként a boltokba. “Zsebre szedi a lóvét! Ez úgy terjed itt, mint a vírus”. “Baromi nagy pénzt keres a csapat” – fogalmaz. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Rusznák Imre korábban több fórumon is azt nyilatkozta, hogy nem tud a társaságnál zajló korrupcióról.








hirdet�s