Feketében és kockásban sztrájkolnak a tanárok

Akt.:
Március végén is tiltakoztak a pedagógusok
Március végén is tiltakoztak a pedagógusok
Borsod-Abaúj-Zemplén – Továbbra is az oktatás rendszerszintű átalakítását követelik a tanárok.

Ismét sztrájkolnak a pedagógusok. Pénteken délelőtt kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a kormány oktatáspolitikája ellen. A munkabeszüntetést ezúttal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hirdette meg, de csatlakozott hozzájuk a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék mozgalom is. Szűcs Tamástól, a PDSZ regionális és megyei ügyvivőjétől megtudtuk, a felmérések szerint nagyobb lesz a sztrájkhajlandóság, mint március 30-án az egyórás polgári engedetlenség idején, bár minden jel arra utal, hogy Budapesten lesz a legerősebb a tiltakozás.

Levonják

A Földes Ferenc Gimnáziumban (az ügyvivő itt dolgozik) például a pedagógus negyede-harmada szünteti be a munkát péntek délelőtt, de sokan jönnek szolidaritásból fekete ruhában, Sándor Mária, a „fekete ruhás nővér” felhívásának megfelelően, mások kockásban. Szűcs Tamás elmondta: a munkabeszüntetés ma reggel 8–10 óráig tart. A sztrájkoló pedagógusok fizetéséből azt a két órát levonják. Bár ezt nem tartják „fernek”, mivel a pedagógusok kötelező óraszáma a törvények szerint 22–26 óra, így ha valaki letanítja ebben a hónapban a 22 óráját, akkor a fizetéséből nem indokolt levonni.

A Herman Ottó Gimnáziumban nagy lesz a sztrájk támogatottsága, tudtuk meg Pilz Olivértől, a gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnökétől. Mint ismert, a gimnázium tantestületének január eleji nyílt levele indította el az országos tiltakozást a kormány oktatáspolitikája ellen. Az elnök elmondta: tanítás nem lesz ma az első két órában, de a nem sztrájkoló tanárok felügyeletet biztosítanak a diákok számára. Bár sok szülő szolidaritásból nem küldi be gyerekét az iskolába 10 óráig. Pilz Olivér hangsúlyozta: az oktatásban rendszerszintű átalakításra van szükség, de a kormány érdemben még nem tárgyalt a Civil Közoktatási Platformmal, pedig abban több mint 50 szakmai szervezet képviselteti magát. A platform nem ül le tárgyalni a közoktatási kerekasztalhoz, „mert amellett olyan szervezetek kaptak helyet, amelyeknek nem sok közük van az oktatáshoz”, indokolt Pilz Olivér.

– Hegyi Erika –


Jövő héten a PSZ-szel

A mai sztrájkot nem támogatja a Pedagógusok Szakszervezete, jelezte lapunknak Bodolay Zoltán, a szakszervezet megyei elnöke. Hangsúlyozta: sztrájkbizottságuk már hónapok óta tárgyal a kormánnyal, és április 20-ára hirdettek országos sztrájkot. Az előzetes felmérések szerint vannak megyénkben olyan iskolák, ahol minden pedagógus csatlakozott a munkabeszüntetéshez, de van olyan is, ahol senki. Tanácsa szerint a nem iskolában vagy óvodában dolgozó pedagógusok a szakszervezeti titkárukat keressék, ha csatlakozni kívánnak a sztrájkhoz. Ha nincs ilyen, alakítsanak 3 fős sztrájkbizottságot.