Friss hírek

2008.10.07. 10:01

VASÚTI BALESET -400 ezer forintos gyorsegélyt kapnak a vonatbalesetben elhunytak hozzátartozóinak

<p>400 ezer forint gyorssegélyt kapnak a hétfői monorierdői vonatbalesetben elhunytak hozzátartozói - jelentette be Puch László, a Közlekedési Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben, napirend előtt. Az államtitkár kitért arra is, hogy a műszaki hiba mellett gyaníthatóan emberi mulasztás is közrejátszott a tragédiában. Az Országgyűlés egyperces néma felállással emlékezett a baleset áldozataira és sérültjeire.</p>

A kormány az áldozatok családtagjainak nyújtott gyorssegély mellett arra kéri a biztosítókat is, hogy soron kívül a lehető leggyorsabban rendezzék a baleseti károkat - tette hozzá az államtitkár. Puch László úgy tudja, a könnyebb sérülteket hazaengedték a kórházakból, és a súlyos sérültek állapota is stabil.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az emberi tisztesség azt kívánta, hogy a közlekedési miniszter és a MÁV vezetők benyújtsák lemondásukat, egyúttal azt is kérte, hogy ne használja a politika haszonszerzésre a hétfői tragédiát.

Közben a MÁV már várja a vasútbaleset után a kártérítési igényeket. Minden utasra kiterjed ugyanis a vasúttársaság baleset- és felelősségbiztosítása, ha volt jegye vagy bérlete.

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke a Független Hírügynöksnek elmondta, hogy a balesetet szenvedett utasok kártérítési igényeiket a MÁV-Start ügyfélszolgálatához vagy az Allinaz Hungária Biztosítóhoz juttathatják el. A kárbejelentést mindenkinek önállóan kell megtennie, a jegy, a személyes adatok, az orvosi látlelet és a zárójelentés szükséges. Ha kiderül, hogy a vasút hibájából történt a baleset, akkor további kárigényt is be lehet nyújtani a balesetbiztosításon felül. A kárigényeket be lehet adni a MÁV-Start Zrt. ügyfélszolgálatán, a 1426 Budapest, Pf. 56-os címen. A szükséges nyomtatványok és információk megtalálhatók a társaság honlapján, a www.mav-start.hu címen.
A biztosító a felelősség tisztázása után 30 napon belül fizet.

A vonatszerencsétlenség hétfőn délelőtt 10 óra 20 perckor történt: a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonatba hátulról belerohant a Ceglédről ugyancsak a fővárosba tartó személyvonat. A balesetben hárman a helyszínen, egy sérült pedig a Merényi Kórházban hunyt el. További 26-an kórházba kerültek, közülük 7-en súlyos vagy életveszélyes sérülésekkel. A baleset után Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV elnöke és vezérigazgatója is felajánlotta lemondását, ám utóbbiét Gyurcsány Ferenc nem fogadta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!