Fejlődő testvértelepülés

Akt.:
A megszépült óvoda
A megszépült óvoda
Borsod-Abaúj-Zemplén – Óvodafejlesztés Péderben a Bethlen alapítvány segítségével.

Sajósenye, Felsődobsza és Litka testvértelepülési kapcsolatot ápol a felvidéki Péderrel, rendszeresen megjelennek egymás legjelentősebb rendezvényein.

A Bethlen Gábor Alapítványnak köszönhetően másfél éve szabadtéri színpaddal gazdagodott Péder, azóta kulturális seregszemléiken nemcsak az említett községek küldöttségei, együttesei vesznek részt, hanem a baktakékiek és a bódvaszilasiak is. Most újabb örömben van része a 400 péderi lakosnak: megtörtént az óvodafejlesztés a Bethlen alapítvány segítségével.

Holecsko József, Péder polgármestere lapunknak elmondta, hogy az óvoda épülete 1975-ben épült, az eredeti faablakok, szociális berendezések felújítása már nagyon időszerű volt. A Bethlen Gábor Alapítvány az „Óvodafejlesztés Péderben” nevű projekt megvalósítására 5,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott: – Nem tétlenkedtünk, az óvodánkat sikerült felújítanunk, mely anyanyelvi, magyar oktatást nyújt a gyermekeknek. Végre esztétikus, higiénikus, egészséges és modern környezetbe kerültek óvodásaink és nevelőik. Nagy eredmény ez egy ilyen kis falunak – hangsúlyozta Holecsko József.

ÉM