Fejlesztették a hulladékgazdálkodást a zempléni és az abaúji térségben

Akt.:
Átadták a Bodrogkeresztúri Hulladékkezelő Központ új válogatóművét, nagyüzemi komposztálóját
Átadták a Bodrogkeresztúri Hulladékkezelő Központ új válogatóművét, nagyüzemi komposztálóját - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Bodrogkeresztúr – Befejeződött az abaúj-zempléni szilárdhulladék gazdálkodási rendszer teljes kiépítése, amelynek keretében fejlesztették a hulladékgazdálkodást, új eszközöket vásároltak és kiépítettek egy modern informatikai rendszert is, a csaknem egymilliárd forintba került projektet csütörtökön az átadási ünnepségen mutatták be Bodrogkeresztúron.

Az eseményen Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára egyebek mellett azt mondta: az abaúji és a zempléni térség lakói, az önkormányzatok a hulladékkezelésben, -gazdálkodásban mindig az élvonalban voltak, a most korszerűsödött rendszer ennek bizonyítéka.

Emlékeztetett arra, hogy “egyszer már a kormány előtt volt a hulladékstratégia”, ez november 4-én újra napirenden lesz, ugyanakkor az önkormányzatok önrendelkezési joga nem változik.

Közölte: a hulladékgazdálkodás minden területét érintő hulladékstratégia – ide értve a szelektív válogatást is – betartja a vonatkozó uniós előírásokat, és “ezzel megfelelünk magunknak is”. Hozzátette: azáltal, hogy a lerakókba ennek köszönhetően kevesebb szemét kerül, “minél több pénzt visszanyerünk a szemétből”.

Ez a szelektív rendszer, amelyet itt kialakítottak azt is jelenti, hogy a zempléniek, abaújiak megelőzték azt, amelyet országos szinten is bevezetni akarunk – mondta az államtitkár.

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás projektje keretében egyebek mellett olyan eszközöket vásároltak, helyeztek üzembe, amelyek révén lehetővé válik a társulás területén keletkező kevert települési hulladék begyűjtése, az edényazonosítási informatikai rendszer segítségével pedig egy hatékonyabb kontrolling rendszer kiépítése mellett megvalósul az ügyfél- és egyéb nyilvántartások pontos vezetése.

– MTI –








hirdetés