Fejlesztések Ároktőn, méghozzá hitel nélkül

Új helyre költözik a hivatal
Új helyre költözik a hivatal
Ároktő – A programban részt­vevők igazi közösséggé kovácsolódtak.

Ároktő Község Önkormányzata annak ellenére, hogy településünk halmozottan hátrányos helyzetű, minimális iparűzési adóval és saját bevétellel rendelkezik, fejlesztéseit hitelfelvétel nélkül valósította meg – tájékoztat Vargáné Kerékgyártó Ildikó polgármester. Így az árfolyamkülönbség okozta hitelnövekedés nem sodorta nehéz helyzetbe, és adósságkonszolidációra sem volt szükség. A kormány két részletben 40 millió forint fejlesztési forrással ismerte el teljesítményüket. Az első 20 millió forintból és Leader-forrásból felújították a kultúrházat, ahol jól felszerelt könyvtárat, internetszobát, valamint egy korszerű színpadot és színpadtechnikával ellátott közösségi teret alakítottak ki.

Mivel az önkormányzat jelenleg egy nagyon régi, elavult, rossz állapotú épületben végzi munkáját, ezért a második 20 millió forintból új helyen épül egy korszerű, a mai követelményeknek megfelelő hivatal.

Az építkezés elkezdődött, ha az időjárás engedi, márciusban az új helyére költözik a polgármesteri hivatal. A közfoglalkoztatási programokra közel 150 millió forintot nyertünk, amelyből a mezőgazdasági program keretében sokféle zöldséget termeltünk, amelyet a gyermek- és felnőttétkeztetésben használtunk fel – ismerteti a polgármester.

Gyógynövények

Saját maguk által gyártott térkövekkel újabb járdaszakaszt újítottak fel, valamint a régi, elavult és balesetveszélyes kerítéseket elbontották, és faragott, ízléses, új kerítést építettek a kultúrház és a gyógynövénygyűjtő épület elé.

A Dél-Borsodi Mezőség területén gyógynövényeket gyűjtöttünk és szárítottunk, valamint három hektáron csipkét és homoktövist telepítettünk. Sajnos még mindig vannak belterületi útjaink, amelyeken nincs szilárd burkolat, ezekre 2 millió forint értékű zúzott követ terítettünk szét – fejti ki. A közfoglalkoztatási programjukban az elmúlt évben 230 embernek tudtak munkát biztosítani. 2016-ban településük csatlakozott a Pro-Cserehát Egyesület által kezdeményezett „Pro Lecsó” programhoz, amelynek a lényege az eddig elhanyagolt, műveletlen területeken vegyszermentes gazdálkodás megtanulása. A programot az amerikai mormon egyház is támogatta, melynek köszönhetően 8000 négyzetméter földterületen 20 fő tanult meg egy rég elfeledett gazdálkodási módszert. Elsajátították, miért fontos a vetésforgó alkalmazása, mi az a mulcsolás, és hogyan kell készíteni a jó komposztot. A programban résztvevők igazi közösséggé kovácsolódtak, és ebben az évben is folytatják a gazdálkodást.

ÉM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s