Fej-fej mellett Royal és Sarkozy

Egy hétfő este nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanannyi szavazatot kapna a francia elnökválasztás második fordulójában Segolene Royal ((szegolen roájál)) és Nicolas Sarkozy ((nikolá szárkozi)). A vasárnapi első fordulóban Sarkozy minimális előnnyel állna az első helyen. A hétfői közvélemény-kutatás eredménye szerint a második fordulóban a szocialista Royalt és a konzervatív Sarkozyt is a választók 50-50 százaléka támogatná. A két politikus között utoljára március 21-én és 22-én mértek ilyen szoros eredményt a közvélemény-kutatások.

A mostani adatok azt mutatják, hogy hétvégi első fordulóban Sarkozy a szavazatok 27 százalékát kapná, míg Royal 25 százalékot. A harmadik helyen Francois Bayrou ((franszoá bájrú)) (19 százalék) állna, míg a szélsőjobbos Jean-Marie Le Pen ((zsanmari löpen)) a szavazatok 15,5 százalékával a negyedik lenne.

Ugyanakkor a választók egyharmada még mindig nem döntötte el, hogy kire adja majd le szavazatát a 12 jelölt közül.








hirdet�s