Fehér Ház: "bűnözők" állnak a WikiLeaks kiszivárogtatások mögött

A Fehér Ház hétfőn elítélte a WikiLeaks oknyomozó honlapot, amiért az 250 ezer bizalmas diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra. A közlemény szerint a kiszivárogtatást “bűnözők” követték el. Barack Obama elnök pedig “elégedetlen” az eset miatt. Hillary Clinton külügyminiszter ugyanakkor a kiszivárogtatással kapcsolatban leszögezte: a dokumentumokból is kitűnik, hogy a Nyugat aggodalma az iráni atomprogram miatt megalapozott.

A Fehér Ház szóvivője azt mondta a nyilvánosságra hozott iratokkal kapcsolatban, hogy ez “a törvények komoly megsértése, amely rendkívüli veszélyt jelent azokra, akik a külpolitikát végrehajtják, illetve segédkeznek benne.”

Sokkoló diplomáciai epizódok mellett a pakisztáni nukleáris patthelyzetről, az arab vezetők által sürgetett, Irán elleni akcióról és az ENSZ elleni hírszerzési akciókról is tanúskodik az a mintegy 250 ezer dokumentum, amelyet vasárnap este hozott nyilvánosságra a WikiLeaks oknyomozó honlap, a spanyol El País, a francia Le Monde, a német Der Spiegel, a brit The Guardian és az amerikai The New York Times című lapokon keresztül.

Az Afganisztánnal és Irakkal kapcsolatos iratok korábbi nyilvánosságra hozatala után az ausztrál Julian Assange által alapított weboldal az Egyesült Államok és szövetségesei titkos törekvései mellett ezúttal az amerikai diplomaták által, a külföldi partnerekről megfogalmazott véleményeket is a világ elé tárta.

A dokumentumokat eredetileg a saját honlapján szerette volna a WikiLeaks bemutatni, ám állítása szerint vasárnap hackertámadás érte. Az iratokat azonban már előzőleg eljuttatták az öt újság szerkesztőségébe, amelyek vasárnap este elkezdték nyilvánosságra hozni az információkat. A hatalmas mennyiségű dokumentumból ugyanakkor egyelőre csak néhány részletet emeltek ki, ám a lapok állítása szerint a következő napokban megismerhető lesz valamennyi információ.

Az eddig bemutatott, többségében 2006 óta keltezett dokumentumok például tanúskodnak arról, hogy a kínai kormány rendelte el a Google elleni hackertámadást, hogy Észak-Korea összeomlása esetére már kész forgatókönyv van a Koreai-félsziget egyesítésére, illetve, hogy a szaúdi király szerint az Egyesült Államoknak bombatámadást kellene intéznie Irán ellen, hogy megakadályozzák Teherán nukleáris törekvéseit.

Az iratok arról is árulkodnak, hogy az amerikai külügyminisztérium kémkedésre utasította külföldi diplomatáit, akiknek egyebek mellett ENSZ-tisztviselőkről is kellett jelentéseket küldeniük. De érkeztek jelentések Washingtonba különböző külföldi politikusokról is.

Moamer Kadhafi líbiai vezető kapcsán például azt emelték ki, hogy csaknem mindig egy “érzéki szőke” ukrán ápolónő segítségére szorul, míg Hamid Karzai afgán elnököt gyenge személyiségnek tartják. Az európai politikusok közül Angela Merkel német kancellárt “ritkán kreatív” személynek nevezték, míg külügyminiszterét, Guido Westerwellét agresszívnak tartották.