A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatósága fegyelmi bizottságának volt munkája a szezon végeztével, több olyan esetet tárgyaltak, amelyeken – a hivatalos szakzsargon szerint – jogosulatlan szerepeltetés miatt kellett eljárni. És bár minden eset különböző, azért érdekes, hogy a döntéseik során összesen 3 játékost és 9 sportvezetőt, edzőt tiltottak el ezzel összefüggésben, illetve 2 felnőtt csapatot és 6 utánpótlás (U19-es) együttest sújtottak pontlevonással. Mint megtudtuk: nem csak a sportszervezetek, és azok tagjai, hanem – az esetekkel összefüggésben – a figyelmetlen játékvezetők is megkapták a szabályzatban meghatározott büntetési tételeket, eltiltásaikat, de ezeket a határozatokat a gyakorlatnak megfelelően ezúttal sem hozzák nyilvánosságra.
A mínusz pontokból a Parasznya U19-es gárdájának jutott a legtöbb, ők 42 (!) büntetőpontot kaptak, azért mert ezen csapatukban olyan játékost szerepeltettek, aki nem a korosztályra előírt versenyengedéllyel lépett pályára. Lapunk úgy értesült, hogy a bajnokság utolsó fordulójában a parasznyaiak U19-es meccsére küldött játékvezető szúrta ki hibát, amelyet előtte kollégái nem vettek észre. A kirívó esetről, és a megszaporodott jogosulatlan szerepeltetésekről a megyei szövetség társadalmi elnökét, Balázs Andrást kérdeztük.
– A Parasznya U19-es csapatával kapcsolatos fegyelmi bizottsági döntés óta történtek fejlemények az ügyben – kezdte a társadalmi elnök. – Mivel a határozattal szemben a Parasznya sportszervezet fellebbezést nyújtott be, így az ügy a fellebbviteli bizottsághoz került. A grémium megtárgyalta az fb döntését, és mivel az első fokon hozott határozat indoklását nem fogadta el, helyt adott a Parasznya fellebbezésének, vagyis az ügyben hozott szankciókat törölte, köztük a pontlevonás elrendelését is. Az ügyet emiatt a fegyelmi bizottságnak újra kell tárgyalnia.
Arra a felvétésünkre, hogy miként fordulhatott elő az, hogy több hónapon át észrevétlen maradt, hogy egy labdarúgó nem a kiírásnak megfelelő játékengedéllyel játszik, Balázs András így nyilatkozott:
– A nevezett csapat augusztus 19-én – a bajnoki rajt előtti napon – délben, még nem tudta az indulási feltételeket teljesíteni, anyagi nehézségek miatt, így az Igazgatóság a pénzügyi teljesítések határidejének eltolásával állította ki a versenyengedélyeket, kutyafuttában, megakadályozva azt, hogy a megyei labdarúgás elveszítsen egy sportmúlttal rendelkező csapatot. A sportorvos is csak aznap 15 óráig fogadta volna őket, és a sietségnek sajnos ára volt. Egy versenyengedély tévesen lett kiállítva, melynek javítása a szabályzat szerint a helyszínen díjtalan lett volna, viszont kiváltás, az átvétel után már a csapatok egyértelmű felelőssége azok használta. Úgy lehetne összegezni ezt az ügyet, hogy mind a csapat, mind a játékvezetők és az Igazgatóság is hibás a kialakult helyzetért.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen módszerekekel és milyen okból ,,trükköznek” a játékengedélyekkel a csapatok vezetői, edzői, játékosai, Balázs András így válaszolt:
– Sajnos, egyre gyakoribbak azok az esetek, melynek során szándékosan követnek el jogosulatlan szerepeltetéseket. A játékengedélyek hamisításának a mai korban, amikor szinte mindenütt olyan technikai berendezések érhetők el, amelyekkel megtéveszthetik a játékvezetőket, csak az erkölcsi normák szabhatnak gátat. És mivel vannak olyanok, akik ezeket nem tudják betartani, így munkát adnak az Igazgatóság bizottságainak. Hogy miért hamisítanak? Több oka lehet ennek, van olyan eset, amikor a csapat ,,erősítése” a cél, van, ahol maga a játékos az előidéző, annak érdekében, hogy játszhasson, és van olyan utánpótláscsapat is, ahol a gyerekhiány miatt cselekszenek szabályellenesen a vezetők. De éppen azért, mert ilyen sok esetre derült fény az elmúlt hetekben, tavasszal átfogó ellenőrzést fogunk tartani minden osztályban annak érdekében, hogy kiszűrjük azokat az embereket, akik sportszerűtlenül, szakmai munka nélkül, jogtalan előnyöket felhasználva szeretnék a sportágban életben tartani magukat.
Mínuszok a megyében |
| A büntetőpont levonással sújtott csapatok listája a megyei I. és megyei II. osztályokban:
1. Parasznya U19 -42 pont* * A fellebbviteli bizottság elfogadta a sportszervezet óvását, az ügyet újra tárgyalják. |