Fatum-Nyíregyháza – Ez mindig jó kis csata!

Szombathelyi Szandra (10) és Sandra Kalicanin igyekszik gátat vetni a Vasas próbálkozásának
Szombathelyi Szandra (10) és Sandra Kalicanin igyekszik gátat vetni a Vasas próbálkozásának - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A teljes légiós sort cserélt Vasas lesz szombaton a hazai pályán szereplő Fatum ellenfele.


Röplabda. A Vasas, miként a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata egyaránt könnyed győzelemmel kezdte bajnoki menetelését. A felek ezúttal jóval „ütősebb” összecsapásra számíthatnak, elvégre éppen egymás ellen vívják a B csoport rangadóját szombaton (kezdés: 17 óra) a Continental Arénában.

Ami azt illeti, a vendégek újratervezett együttessel érkeznek, amelyből a nyáron távozott három amerikai és egy görög légiós, pótlásukra két olasz, valamint bosnyák, szlovák és egy szintén az Egyesült Államokból szerződtetett hölgy érkezett.

– Igen, ellenfelünk teljes légiós sort cserélt, ugyanakkor a magyar mag maradt – vezette fel a találkozót Horváth András, a Fatum edzője. – Láttuk őket felkészülési meccsen, mondjuk, az nem tegnap volt, majd az MTK elleni bajnoki nyitányról is rendelkezünk információval, ami szintén nem mérvadó, mert nagy volt a csapatok közötti különbség. Változatlanul azt tudom mondani, a szezon első felében csak és kizárólag a saját játékunkra kell koncentrálni, lépésről lépésre haladni, főként fejlődni. Persze, a Vasas az Vasas, mindig nagy csatákat lehet vele vívni, elvégre a tavalyi ezüstérmesről van szó, így fokmérő lesz ez a mérkőzés.

A házigazda továbbra is nélkülözi Josefina Fernandezt, aki hétfőn indul Argentínából a nyírségi megyeszékhelyre.

KM-KT








hirdet�s