Helyi közélet

2012.08.03. 07:18

Rombolni könnyű, építkezni nehéz

Mi lesz a diósgyőri műanyagpálya sorsa? Hová mennek az atléták, ha felszedik a rekortánt?

Mi lesz a diósgyőri műanyagpálya sorsa? Hová mennek az atléták, ha felszedik a rekortánt?Lapunkban korábban már megírtuk, hogy a DVTK-t működtető gazdasági társaság, a DFC Kft. tervezi a diósgyőri stadion felújítását. TAO-s pályázati pénzből folytatnák a lelátó rekonstrukcióját és újra építenék a füves játékteret, a gyepszőnyeg kicserélésével egy időben alácsöveznék a pályát, hogy az fűthető legyen. A diósgyőriek az MLSZ döntésére várnak, s ha ez megszületik, utána kerülhet szóba az atlétikai pálya áthelyezése. Utóbbiban azonban a DVTK – amint azt Dudás Hunor ügyvezető igazgató elmondta - nem tud részt venni, lévén nem az övéké a futópálya, annak nem használói, így az új komplexum megépítéséhez szükséges anyagiak előteremtésében nem kívánnak részt venni.

Egyetem: ideális helyszín

A szakemberek szerint az új műanyagpályának a Miskolci Egyetem sporttelepe – mint a legideálisabb helyszín – adhat otthont. Az elképzelésről először szót váltottunk dr. Patkó Gyulával, a Miskolci Egyetem rektorával, aki azonban Boda Péterhez, a felsőoktatási intézmény sportlétesítményeinek igazgatójához passzolta a labdát.

– Több éves folyamatról van szó – kezdte Boda Péter. – A diósgyőri stadionfejlesztés áldozatául eshet a műanyagpálya, amelyet felszedése után máshol már nem lehet lerakni, ebben az esetben újat kell építeni. A Miskolc Városi Sportiskola atlétikai szakága nem maradhat otthon nélkül, a sportolóknak dolgozniuk kell valahol. A DVTK álláspontja érthető: a nézőket, akik rendszeresen megtöltik az arénát, nyugati mintára közelebb akarja hozni a pályához, s ennek útjában áll a műanyagpálya. A tíz, de a minimum nyolcsávos rekortán elhelyezésére Miskolcon szinte kizárólag az egyetemen van lehetőség, arról nem is beszélve, hogy ezt a műfajt sok országban egyetemi sportként kezelik. A pálya megvalósulását támogatja a Miskolci Egyetem vezetése és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség is, a mintegy 200 milliós bekerülési költséget azonban az egyetem nem tudja magára vállalni, mi csak az üzemeltetést tudjuk vállalni.

Helyben minden adott

A létesítmény-igazgató szerint náluk van elegendő hely a futófolyosó megépítésére, sőt a dobószámok képviselői sem maradnának otthon nélkül. Ráadásul az egyetemen a szállás és az étkezés is megoldható, így akár sok száz szereplős, jelentős bevétellel záruló nemzetközi viadalokat is rendezhetnének.

– A szándék valamennyi szereplő részéről egyértelműnek tűnik – folytatta Boda Péter. – Egyetlen izgalmas kérdés van csupán, éspedig az, hogy a pályaépítőnek meg kell finanszíroznia a már említett 200 millió forintot.

Miskolcon minden atléta az MVSI színeiben sportol. Tigyi József szakágvezető aggodalommal figyeli a diósgyőri helyzetet és természetesen képben van, ha a műanyagpályáról van szó.

– Mintegy száz atléta jelene és jövője forog kockán – közölte a szakágvezető. – Ami most Diósgyőrött van, az a világ szégyene. A pályával senki nem foglalkozik, az lassan már használhatatlan és az állaga folyamatosan romlik, komoly versenyt már nem lehet rendezni rajta. Edzeni azonban még tudunk és ez a legfontosabb. Ha felszedik a műanyagot és máshol nem építenek helyette semmit, akkor a sportok királynője egyszerűen meghal a megyeszékhelyen, hiszen manapság a salak szóba sem jöhet. Ahhoz kétség sem férhet, hogy kizárólag az egyetemi komplexum az ideális megoldás, ha a pálya áthelyezéséről beszélünk, mert az MVSC stadionja kiesik, a Kubik megközelítése bezártsága miatt nehézkes, ráadásul jelenleg bizonytalan a jövője, a Győri kapuban lévő Ifjúsági sporttelep pedig kicsi... Mi annyit tehetünk, hogy minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy Diósgyőrött addig ne szedjék fel a rekortánt, amíg máshol nem építenek helyette semmit. Mert közhely ugyan, de igaz: rombolni könnyű, építeni nehéz.

Csak a pénzről nem

Dr. Szabó Brigitta, a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekek rekortánon tudjanak felkészülni.

– A diósgyőri stadionban lévő pálya sajnos nagyon elhanyagolt állapotban van – jegyezte meg az ügyvezető igazgató. – Mivel nélkülözhetetlen, mindenképpen felújításra szorul, vagy újat kell építeni. Személy szerint nagyon örülnék annak, ha a döntéshozók az új mellett tennék le a voksukat. A rekonstrukció sarkalatos pontja a könnyűatléták elhelyezése, de például a távol- és a magasugrógödröt is el kell majd helyezni. Megvalósulását segítheti, hogy a mindennapos testnevelés keretében heti két órában atlétikai alapképzést kell kapnia a gyerekeknek és ebben már az új pályán részesülhetnének.

Az ügyvezető igazgató kijelentette, hogy az általa vezetett MVSI-nek – mint százszázalékos önkormányzati fenntartású intézménynek – nincs pénze az új pálya felépítésére, arra a kérdésünkre pedig nem kívánt válaszolni, hogy „kinek” kellene előteremtenie a kivitelezéshez szükséges 200 millió forintot.

ÉM-KT

A MASZ nem tud segíteni 

Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára a londoni olimpián „szurkol” a magyar sportolóknak, ennek ellenére készségesen nyilatkozott a diósgyőri-miskolci műanyagpálya sorsáról: „Nagyon jól ismerem a borsodi megyeszékhelyen kialakult helyzetet, amelynek megoldásához lobbitevékenységet folytatunk és erkölcsi támogatást nyújtunk. Miskolci belügyről van szó, de ha a történet szereplői kérik, akkor mi készséggel mozgatunk meg minden követ a megoldás érdekében. Anyagi segítségünk azonban teljes mértékben kizárt, ugyan miből adnánk pénzt a műanyagpálya újjáépítéséhez? Ha lehetőségünk lenne rá, természetesen egy pillanatig sem haboznánk, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt megtegyük.” 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában