Falat bontottak, így jutott egyik lakásból a másikba

Falat bontott – így jutott egyik lakásból a másikba az a négyfõs társaság, amelyet csütörtökön, késõ este buktattak le a rendõrök. A betörök közül hárman még fiatalkorúak: ketten 16, míg egyik társuk 17 éves.

Az eddigi adatok alapján a társaság tagjai a VIII. kerületi Kis József utca egyik lakásának falát kibontották, majd az üregen át átmásztak a szomszédba, ahol különbözõ értéktárgyakat zsákmányoltak. Mindez úgy derült ki, hogy a rendõrök csütörtökön késõ este fiatalokat igazoltattak a Köztársaság téren, mivel gyanúsan viselkedtek. Egyikük ruhájából különbözõ értékek kerültek elõ, amelyek az említett betörésbõl származnak.

A rendõrség az ügy kapcsán négy embert gyanúsít: két 16 éves, egy 17 éves és egy 41 éves férfit. Ellenük lopás miatt indult eljárás – tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Budapesti Rendõr-fõkapitányság.








hirdet�s