2012.02.6 16:38; Frissítve: 2012.02.6 16:38


Fagyveszély és amit tehetünk ellene

Budapest, Debrecen - Figyeljünk arra, hogy a tinédzserek is megfelelően öltözzenek fel.

A napokban minden a hidegről és a hóhelyzetről szól, de nem lehet elégszer elismételni, rajtunk is múlik, hogy a zord időjárás egészségügyi kockázatait kivédjük vagy mérsékeljük. Ennek érdekében a legnagyobb videómegosztón is közzétette tanácsait az ÁNTSZ, ebből szemezgettünk.

Félre a divattal

Az extrém hideg szempontjából különösen nagy kockázatnak vannak kitéve az idősek, csecsemők, kisgyermekek, tinédzserek, krónikus betegségben szenvedők, fizikálisan vagy mentálisan korlátozottak, szociálisan hátrányos helyzetűek, hajléktalanok. – A fiatalok inkább a divatot követik, ezért is fontos, hogy a napokban jobban odafigyeljünk öltözködésükre – hangsúlyozta dr. Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet mb. főigazgató-helyettese. Mint mondta, a hidegben a rövidtávú problémák első sorban az apróbb fagyási tünetek a végtagokon, kéz és lábfejeken, ujjakon illetve az arcon, az orr és a fül van kitéve nagyfokú kockázatnak. – Ezeket a testrészeket kell védeni megfelelő öltözködéssel illetve megfelelő krémek használatával. Ilyenkor nagyon célszerű zsírosabb krémmel bekenni fedetlen testrészeinket, hogy a szél és a hideg szárító hatását meg tudjuk előzni – tanácsolta a szakember. Mindezek mellett hangsúlyozta a réteges öltözködés fontosságát, kiemelve, hogy -10 fok alatt feltétlen ajánlott a sapka, sál és kesztyű viselete. – Fontos, ohgy megfelelő lábbelit hordjunk, gyapjú vagy cérnazoknit, ami megelőzheti a lábujjak kihűlését, fagyását – tette hozzá.

Kihűlés otthon is

- Ilyen rendkívüli hideghullámra 1987-ben volt utoljára példa – mondta, megjegyezve: azóta is voltak hideg telek, de nem volt ennyire hosszú ideig tartó, ilyen tartós hideghullám. – Azt látjuk, hogy a hideg közvetlenül nem hat olyan mértékben, a fagyásokon kívül, mint a meleghullám. A zord idő beállta után 3-4 nappal később figyelték meg az egyes betegségek, kórképek fokozódását. A fagyásos és kihűléses tüntetek megelőzésében viszont mindenki sokat tehet az egészsége megőrzése érdekében – jelentette ki dr. Páldy Anna. Fontos tudni, hogy a kihűlés veszélye nemcsak a szabad térben áll fenn, hanem lakásunkban is, ha ott tartósan 14 fok körüli a hőmérséklet. S ugyan a nagy hideg nem kedvez a járványok terjedésének, arra ügyelni kell, hogy a test lehűlése elősegítheti a fertőző baktériumok, vírusok bejutását szervezetünkbe.

HBN

 

Tanácsok a hideg hatásának mérséklésére:

- Tömény alkoholos italok fogyasztása nem ajánlott, mert növeli a végtagok hőleadását, elősegíti a kihűlést!

- A nagy hidegben az idősek lehetőleg ne menjenek a szabadba, a megfelelő hőmérsékletet a lakásban is biztosítani kell számukra.

- Ha fázik, vacog, fájdalmat vagy zsibbadást érez – ezek már a kihűlés vagy a fagyás előjelei! Előzze meg a további lehűlést testmozgással, vagy menjen belső térbe melegedni.

- Ne fogjon meg hideg tárgyakat csupasz kézzel, mert fagyási sérüléseket szerezhet. Mínusz 10 fok alatt feltétlenül viseljen kesztyűt!

- Krónikus betegségben szenvedők lehetőleg ne tartózkodjanak hosszú ideig a szabadban extrém hideg időben. Kérjék ki a kezelőorvos tanácsát a gyógyszerek adagjának esetleges módosításáról!

 

Csecsemők, kisgyermekek védelme

Mínusz 10 fok alatt ne vigyük sétálni a gyermeket. Ha muszáj vele a szabadba menni (a testvéréért, vagy ügyintézés miatt stb.), akkor rétegesen, alaposan öltöztessük fel, orcáját, orrát kenjük be zsíros krémmel, lehetőleg szélvédett babakocsiban utaztassuk és igyekezzünk minél rövidebb időt kint tölteni vele. Erős szélben, nagy ködben csak akkor induljunk útnak kisgyermekkel, ha az elkerülhetetlen! – hívja fel a figyelmet Odor Andrea országos vezető védőnő.

 

Hideg hatására súlyosbodó kórképek vagy bekövetkező betegségek:

- Légzőszervi megbetegedések súlyosbodása: Asztma, KALB, orrfolyás

- Szív-érrendszeri megbetegedések súlyosbodása: Koszorúsér betegség, szívinfarktus, agyér betegségek

- Perifériás érbetegségek: Raynaud syndroma, kéz- és kar vibrációs syndroma

- Vázizom rendszeri betegségek: Carpal-tunnel syndroma, „feszes nyak” syndroma, ínhüvely gyulladás

- Bőrgyógyászati problémák: Hideg urticaria, viszketés, psoriasis fellángolása, atopiás dermatitis

 

Hideggel kapcsolatos tünetek és panaszok:

- Légzőszervi tünetek: Fokozott váladéktermelődés, légszomj, köhögés, fulladás

- Szív- érrendszeri panaszok: Mellkasi szorító fájdalom, ritmus zavar, légszomj

- Perifériás keringési tünetek: A végtagok, fedetlen testrészek (orr, fül) elszíneződése: fehér, kék, piros szí, bizsergés, zsibbadás, fájdalom

- Vázizom tünetek: Fájdalom, merevség, mozgáskorlátozottság,, érzészavar, izomgyengeség

- Bőrtünetek: Viszketés, kiütések, duzzadás, halvány bőr, vörösödés, folyadékgyülem

 

Hideggel kapcsolatos sérülések, balesetek:

- Fagyásos sérülések

- Fagyás következtében végtagelhalás, kihűlés

- Elcsúszás, elesés

 

(Forrás: ÁNTSZ)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Debreceni Ítélőtábla: Majdnem felakasztotta a gyerekét
Debrecen, Tiszacsege - A vádlott minden áron kikényszerítette volna a párjából, hogy megcsalta őt. tovább »
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Rákay Philip: jövőre is showműsorban kellene kiválasztani az Eurovíziós Dalfesztiválon indulót
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óriási dolognak tartja Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa, hogy Wolf Kati [...] tovább »
Hárman vehettek át idén a Hégető Honorka-díjat
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Hárman vehették át idén az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről [...] tovább »
PannErgy: folytatódnak a Miskolci Geotermikus Projekt munkálatai
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Miskolci Geotermikus Projekt részeként, a február közepén lezárult [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés