Facsemetéket kapott a tapolcai iskola

Miskolc – Facsemetéket ültetett pénteken a miskolctapolcai általános iskolában dr. Nehéz Károly (Fidesz-KDNP) a terület újonnan megválasztott önkormányzati képviselője.

Mint mondta: a zöld területek növelése és a környezet megóvása közös és sokat hangoztatott érdekünk, amelyre újra és újra fel kell hívni a figyelmet. Hangsúlyozta: „Célom, hogy az itt élők érdekében, a következő években fokozott figyelmet fordítsak az értékteremtésre, a hagyományok továbbvitelére, a hazaszeretetre nevelésre, a kötődés erősítésére.”

Elmondta azt is, hogy az idén elkezdett Fontos Nekünk című konzultáció sorozatot folytatni szeretné, ennek segítségével ugyanis megalapozható egy XXI. századi lakókörnyezet megteremtése.

ÉM – NSZR