Ezüsttel jött haza a csoport

Kétnapos turnén vett részt a közelmúltban a Balogh Ferencné karnagy vezette mátészalkai Zenebarátok Kamarakórusa, amelyről hazatérve örömteli hírről számolt be a csoport.

A Cantate Domino elnevezésű egyházzenei hangversenyen – idén szeptemberben – országos második helyezést értek, a budapesti Páter Tamás Alajos Zenei Alapítvány ezévi zenei pályázatán. A két évvel ezelőtti pályázaton a kórus a legjobbnak bizonyult, így a mostani eredmény a folyamatos, színvonalas munkát jelzi. A kórus munkájához Balogh Ferencné karnagynak dr. prof. Tarjányi Béla egyetemi tanár gratulált a napokban.

Elismerés és taps

Az idei díjkiosztó az elmúlt hétvégén volt, ahová a kórus támogatók segítségével tudott elutazni. A budai Országúti Ferences templomban tartott gálán a legjobbak léphettek fel. A szakemberek elismerően szóltak a kórushangzásról. A templomban összegyűlt hallgatóság nagy tapssal jutalmazta az előadást.

A díjkiosztó gála sikere után másnap – egy korábbi meghívásnak eleget téve – a csodálatos akusztikájú váci székesegyházban, a vasárnapi szentmisén énekelhettek. Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója személyesen köszönte meg a kórus szereplését.

– Koncz Nóra –








hirdet�s