Ezüst Misi, mint alkalmi navigátor

Ezüst Misi, mint alkalmi navigátor

A közelmúltban véget ért hazai birkózó világbajnokság egyik nagy magyar kedvence, az ötödik vb-ezüstjét szerző Deák Bárdos Mihály a bajnokaspiráns Spitzmüller, Kazár kettős depójában töltötte a szombat reggelt.

A miskolci kedvenc a pénteki OMV prológon is jelen volt, most pedig a csapat vendégeként tölt néhány órát az 5. iris.hu Zemplén Rallyn.

– Szeretem a rallyt, amikor csak tehetem a borsodi versenyeken mindig ott vagyok – mondta Deák Bárdos Mihály a futam rajtja előtt. – Emlékszem, két évvel ezelőtt az akkori barátnőmmel a miskolci körverseny után egy bőrkabátban látogattunk ki a Zemplénbe, másnap pedig leesett a hó… Nem volt semmi.

– A mostani hétvégéről annyit: Spiciék csapatfőnöke, Szabady Levente gyermekkori ismerősöm és meghívott a mindent eldöntő futamra. Örömmel fogadtam el, hiszen fantasztikus hangulata van egy ilyen viadalnak. Csütörtökön egyébként lehetőségem nyílt arra is, hogy Csabi mellé beüljek. Mit mondjak: felejthetetlen élmény volt. Igaz, előtte gondolkodtam, hogy a kagylóülésbe beleférek-e, de a többiek megnyugtattak, hogy Spici sem kis darab. 🙂 Belefértem. Most pedig szurkolok nekik, hogy nyerjék meg a bajnokságot, mert megérdemlik.

RSO MédiA








hirdet�s