Ezt jól megcsinálták a lányok

Miskolc – A női röplabda ligabajnokságban pénteken este hazai pályán játszott az MVSC.

Az alapszakasz II. kör 6. fordulójának meccse úgy indult, hogy két, vonalon túlra pattanó labdával vezetést szerzett a vendégcsapat, ám 1-5-nél Szûcs és Szajkó jó megmozdulásainak köszönhetõen egál lett az állás. Az elsõ technikai szünetnél a Gödöllõ volt elõnyben, amely összeszedettebben röplabdázott, s ennek köszönhetõen nagyon elhúzott a Miskolctól (7-15). Nem használtak Kerekes Attila idõkérései sem, sõt, még a háló is a látogatókkal volt, ezért aztán korán eldõlt ennek a szettnek a sorsa. Ez persze nem jelentette azt, hogy a folytatásban is a GRC-nél lesz a karmesteri pálca, olyannyira nem, hogy a szünetben összekapta magát az Albrecht, mind támadásban, mind pedig védekezésben többet nyújtottak Grózerék (12-6). A szett vége felé feljöttek Szívósék (19-18), kemény és hosszú labdamenetek jelezték, a részsiker mindkét oldalnak fontos lenne. 23-22-nél egy hálóról kicsorgó labda után Kerekes Attila rendelte magához Tímárékat, akiknek éppen az õ ejtésével sikerült egyenlíteniük.

Megfordították

A MISI Gödöllõn egy játékot hozott idegenben, vagyis ezt már teljesítette otthonában is, ám ettõl többet akartak a lányok, ezt lehetett látni rajtuk: 5-5, 8-6, aztán 10-7, s ez az állás mosolyt csalt Szabóék arcára, de persze a Gödöllõnek esze ágában sem volt elengedni riválisát (12-13). A fehér-fekete miskolciakat egy-egy remek pont után tapssal jutalmazta a közönség, amire szükségük is volt ebben a nagy csatában. Hollósy Lászlónak hosszabb volt a kispadja, sûrûbben variált; 17-19-nél Nagy K. fogta a fejét, miután a hálóba küldte a labdát, de ezzel még nem dõlt el semmi. A harmadik felvonás végén nagyot küzdöttek a felek (23-23), melynek záróakkordja egy remek miskolci blokk volt. A negyedik szett is változatosan alakult (5-8, 10-10, 15-13), “sûltek a kezek”, vagy éppen a bombaütéseket fogták a parketten lévõk. A mérkõzésnek nem lett vége még ekkor, mert Kötélék picivel pontosabbak voltak. Az utolsó játszmában hárommal meglépett a GRC (2-5), hiába, mert fordult a kocka (6-5, 10-7), márpedig ennyi elõnyt nem szoktak leadni a 15 pontig tartó záró játékban. Most sem történt meg.

Kerekes Attila: – Az elsõ játszma után már itthon voltunk, és bizonyítottuk, hogy itthon bárkit képesek vagyunk megverni. Gratulálok a lányoknak.

Hollósy László: – Számítottam rá, hogy nem lesz könnyû, de az elsõ szett után nem gondoltam, hogy az én csapatom kezd el idegeskedni.

Jegyzőkönyv

Albrecht-MVSC-MISI – TEVA Gödöllõi RC 3:2 (-12, 22, 23, -17, 11)
Miskolc, városi sportcsarnok, 100 nézõ. V.: Csizmarik, Bodrogi.
MVSC: Szabó A., Nagy K., Szajkó, Tímár, Grózer, Szûcs. Csere: Parti-Józsa (liberó). Edzõ: Kerekes Attila.
Gödöllõ: Kovács, Mester, Pesti, Gudmann, Szívós, Széles. Csere: Kötél D. (liberó), Kránitz, Kurucz, Kötél Zs., Nagy Sz. Edzõ: Hollósy László.

PA








hirdet�s