Ezren sportoltak és mozogtak Kövesden

Ezren sportoltak és mozogtak Kövesden
© Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Futni, kerékpározni és gyalogolni is lehetett Mezőkövesden, ahol volt, aki minden programon részt vett.

Szombaton, jó időben rendezték a 13. Tour de Mezőkövesd programjait. A nap reggel fél kilenckor félmaratoni, illetve hét kilométeres futóversennyel indult, összesen százötven résztvevővel, akiknek zöme Borsod, illetve Heves megyéből érkezett, de voltak karcagi, budapesti futók is.

Népes mezőny

A rövidebb távot százan teljesítették, abszolútban a mezőkövesdi Gyenes Donát győzött, a nők között a cserépfalui Dósa Ildikó volt az első befutó. A félmaratont abszolútban Pap Csilla (Cserépfalu) nyerte, megelőzve a legjobb férfi futót, Marczis Dávidot (Ostoros) is. Délután előbb az Ódor Kerékvár Kritériumversenyt rendezték, a bő tíz kilométeres távon Magicz Dávid diadalmaskodott, megelőzve tucatnyi társát. Az ezt követő ünnepélyes megnyitón Tállai András államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az akaraterőt, a sporthoz való viszonyt hangsúlyozta, mint mondta, a rendszeres testmozgás egészséges életet tesz lehetővé, az akaraterő pedig segít túllendülni a holtpontokon.

Fotó: Tóth Balázs Fotó: Tóth Balázs ©

Később került sor a mindig sok résztvevőt vonzó tömegszámokra, így a kerékpáros körön ezúttal több mint hatszázan tekertek együtt (később külön biciklizhettek a legkisebbek), majd gyalogolni is lehetett, s háromszázan teljesítették a négy és a nyolc kilométeres távot.

A Tour de Mezőkövesd a nyitánya volt az Életmódváltó Hetek programsorozatnak, októberig szinte minden nap rendeznek egészségügyi előadásokat, valamint kerékpáros és gyalogos túrákat a környéken vagy éppen külföldön. A részvétellel pontok gyűjthetők, a kapott tombolaszelvényekkel pedig értékes jutalmakat lehet nyerni.

– ÉM-TB –








hirdet�s