Ezreket várnak a Diósgyőri várba a megyei vadásznapra

Akt.:
A vadásznapon trófeakiállítás is lesz
A vadásznapon trófeakiállítás is lesz
Miskolc – A Diósgyőri várban május 28-án, szombaton tartják az egész napos programot.

A várhatóan látványos esemény szervezői – az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete és a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége – azt ígérik, hogy minden korosztály számára szórakoztató programot állítottak össze.

A gondolat beérett, álmunkból valóság lesz. Kriston Nándor

Az alkalomhoz illően

– A Diósgyőri vár először ad otthont a megyei vadásznapnak – mondta Kriston Nándor, a kamara megyei területi szervezetének elnöke. – Ennek rövid története: két esztendővel ezelőtt együttműködési szándékkal kerestük meg a vár vezetőit, hiszen a négybástyás erőd Nagy Lajos király idejében már vadászkastélyként is működött. Komoly szándékunk erősítése érdekében trófeákkal rendeztük be a középkori borozót és egy másik termet, s munkánk közben vetődött fel annak gondolata, hogy ebben a csodálatos környezetben tartsuk meg az évente visszatérő vadásznapunkat. A gondolat beérett, álmunkból valóság lesz.

A kamara elnöke ezután arról beszélt, hogy napjukat mindig hozzákötötték egy rangos kulturális eseményhez vagy vásárhoz – ez így volt Kazincbarcikán és Putnokon –, most arra építenek, hogy a várat szombatonként egyébként is sokan keresik fel, számukra pedig újszerű műsorral bővítik a kínálatot.

Késő estig

– Több ezer nézőt, érdeklődőt várunk – folytatta Kriston Nándor. – Május 28-án, szombaton 9 óra 30 perctől késő estig egymást érik majd a remek programok. Ezekről címszavakban: lesz ökumenikus istentisztelet, majd az ünnepélyes megnyitó keretében elhangzanak az ilyenkor szokásos köszöntők, később kitüntetéseket adunk át, és új vadászokat avatunk. Ajánlom a látogatók figyelmébe a vadászkürtösök, a kulturális és a hagyományőrzők műsorát, a vadászkutyák, a solymászok és a terepjárók bemutatóját is. Megtartjuk a vadásztársaságok találkozóját, a vadételfőző-versenyt, továbbá felhívom a figyelmet a trófeakiállításra, a vadászvásárosok kínálatára és a gyerekek kézműves foglalkozásaira.

A várárokban és a pódiumon sorra kerülő programok ingyenesek, miként bárki ugyancsak térítésmentesen kóstolhatja meg a helyben készített vadétkeket.

ÉM-KT


A támogatók

A megyei vadásznap fővédnöke Demeter Ervin megyei kormánymegbízott, védnöke Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója és Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.




Sporthírek