Ezer szemüveget adtak a rászoruló embereknek

Akt.:
A munka már tegnap megkezdődött
A munka már tegnap megkezdődött - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Miskolcon tartja éves küldöttgyűlését a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége.

Magyarországon 45 Lions klub alakult annak céljából, hogy segítséget nyújtson a beteg, rászoruló embereknek, a fiataloknak, de elsősorban a látássérült embereknek. A klubok képviselői Miskolcon tanácskoznak a napokban, itt tartja ugyanis küldöttgyűlését a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége. A munka tegnap workshoppal kezdődött, ma pedig a küldöttgyűlésen vesznek részt a klubok képviselői, közöttük a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Első Miskolci Lions Klub tagjai is.

Meghirdettük a kárpáraljai segélyprogramot is. -István Zsolt

Országos szemszűrés

István Zsolt, a szövetség kormányzója lapunknak elmondta: a 45 Lions klub 900 tagot számlál országszerte. A küldöttgyűlésen, azaz a konvención beszámolók hangzanak el az előző év munkájáról, a különböző programok sikeréről, és megválasztják a következő évi vezetőket.

A kormányzó három fő programot emelt ki tevékenységi köreikből. Az egyik a cseretáborrendszer, melynek köszönhetően évente 80 fiatal utazhat ki külföldre a Lions szervezeten belül, fogadni pedig 30 fiatalt tudnak. Másik fontos tevékenységük az országos szemszűrő program. Műszerekkel felszerelt, saját kisbusszal járják a településeket, ahol ingyenes szemszűrést végeznek, évente közel 1600-at. A szövetség meghirdette a kárpátaljai segélyprogramot is. Ezen belül használt ruhákat és tartós élelmiszereket gyűjtöttek, majd adtak át a Kárpátalján élő rászorulóknak, közel 25 millió forint értékben. Ezenkívül itt is végeztek ingyenes szemszűrést, és ezer szemüveget adományoztak az embereknek. Ennek a programnak 17 millió forint volt az értéke, sorolta a kormányzó.

Hegyi Erika


 

Nemzetközi kapcsolatok

István Zsolt jelezte, a jövőben szeretnék ezeket a programjaikat erősíteni, valamint nemzetközi kapcsolatrendszerüket bővíteni. A visegrádi négyek csoporttal, azaz Szlovákiával, Lengyelországgal és Csehországgal, de komoly együttműködésük van a környező országokkal, Romániával és Horvátországgal is. Minél több közös programot szeretnének szervezni ezen országok Lions klubjaival. A kormányzó jelezte: tapasztalatai szerint az elmúlt években nőtt az emberekben a segítőkészség, különösen a huszonéves fiataloknál figyelhető meg, hogy szeretik magukat hasznosnak érezni, ezért szívesen nyújtanak segítséget a rászorulóknak.








hirdetés