Ezentúl kötelezők a fertőző gyerekbetegségek elleni védőoltások Olaszországban

Akt.:
Róma – Tetemes pénzbírságot kockáztatnak csütörtöktől a gyerekeik kötelező védőoltását elmulasztó szülők Olaszországban, ahol év eleje óta rekordot döntött a kanyarós megbetegedések száma.

Sergio Mattarella államfő aláírásával hatályba lépett a római kormány májusban született rendelete, amellyel ismét kötelezővé tették a gyerekek beoltását az egészségügyi tárca által meghatározott fertőző betegségek ellen.

Az idén született gyerekeket az évek folyamán tizenkét védőoltásban kell részesíteni, a korábban született gyerekeknél az összes elmulasztott védőoltást pótolni kell. Védőoltás nélkül a gyerek nem kerülhet be semmilyen oktatási intézménybe. A védőoltást elmulasztó vagy megtagadó szülőre oltásonként 500 eurós (150 ezer forintos) bírságot szabnak ki, amelyet egészen 7500 euróig emelhetnek, ha a szülő többszöri felszólítás ellenére vagy huzamosabb ideig elkerüli gyermeke kötelező beoltását.

Mostanáig nem volt ennyire szigorú a kötelező védőoltások betartása és ellenőrzése Olaszországban.

A rendelkezést azután vezették be, hogy tavaly 844-en, az év eleje óta pedig már több mint 2800-an betegedtek meg kanyaróban. Nyolcvankilenc százalékuk nem volt beoltva. A legtöbben a közép-olaszországi Lazio tartományban, és az északnyugati Piemontéban és Lombardiában kapták el a kanyarót. A 18 éves olasz fiataloknak kevesebb mint 70 százaléka van csak beoltva kanyaró ellen. Az olasz egészségügyi minisztérium közlése szerint a kötelező oltások hiánya miatt a járványos gyermekbénulás (poliomelitisz) terjedése is aggodalomra ad okot Olaszországban.

Az olasz Szülőmozgalom (Moige) alaptalan pánikkeltésnek nevezte a kötelező védőoltások elrendelését, hangsúlyozva, hogy az olasz állam “illiberális és kényszerített” intézkedései csak boszorkányüldözéshez vezetnek a gyermekeiket beoltani nem akaró szülőkkel szemben. A Codacons olasz fogyasztóvédelmi egyesület az alkotmánybírósághoz és az EU-intézményekhez kíván fordulni a szerinte a “családokat károsító és kizárólag a gyógyszergyártóknak kedvező” olasz törvény ellen.

Június 11-én Rómában Free Vax (Oltási szabadság) címmel tüntetést tartanak többek között a kötelező védőoltásokra előírt korhatár növelését, valamint az oltások mellékhatásainak pontos ismertetését szorgalmazva.

– MTI –








hirdet�s