Ez nem ugyanAz – újra nálunk

Az itteni közönség áprilisban már bepillanthatott annak felkavaró rejtelmeibe, mi történik, ha házasítjuk a zenét, a táncot, a bábozást, a pantomimet és a filmet – mindezt egy fergeteges musicalkoncertben, az Ez nem ugyanAz című produkcióban.

Most azonban igazán grandiózus köntöst kap az est, hiszen ezúttal – november 10-én, 19 órai kezdettel – a Főnix Csarnokban várja a művészetkedvelőket.

Minden él és mozog

A szervezők ajánlása szerint a műsorban eddig nem hallott sorrendben elhangzó 33 dal a bábjátékosok, valamint a pantomim eszközeivel vibráló koncertté alakul. Mindennapjaink gyötrelmei, szerelmei, szenvedéllyel jelennek meg neves művészek előadásában, valamint a tánckar nem hétköznapi koreográfiájában, a szereplőkkel közös formációkban – s természetesen minden élőben szól, semmi playback.

A Dunai Tamás rendezte előadás repertoárján a musicalirodalom legjava szerepel: a Hair, a Mozart!, a Chicago, a Cabaret, az Elisabeth, a Miss Saigon, a Nyomorultak, a Rómeó és Júlia, az István, a király, a West Side Story, a Képzelt riport…, a Jézus Krisztus Szupersztár és a Jekyll & Hyde, szereplőként pedig nem kisebb jelességek lépnek színpadra, mint például Détár Enikő, Janza Kata, Fésűs Nelli, Farkas Gábor „Gábriel”, vagy vendégként Gallusz Niki, Varga Miklós, Makrai Pál.

F.Gy.








hirdet�s