Ez nem a MEAFC napja volt

Akt.:
Fazekas és Szojka mindent megpróbált Budafokon
Fazekas és Szojka mindent megpróbált Budafokon - © Fotó: AmbZolphoto
Budafok, Miskolc – Továbbra is várat magára a Miskolci EAFC első idegenbeli győzelme a férfi kosárlabda NB I/B-ben.

Nem kezdte rosszul a találkozót a MEAFC, hiszen Drahos és Szojka is eredményesen támadta a legutóbbi vendégjátékuk óta szépen felújított budafoki csarnok gyűrűjét (12-20).

A második negyedben a házigazda kihasználta a miskolciak futószalagon termelt gyermeteg hibáit és elragadta az előnyüket (35-31).

Továbbra sem találták a ritmust az egyetemisták, az ellenfél pedig sorozatban szedte, pöckölte vissza a támadó lepattanókat, így 10 pontos különbséggel zárult a szakasz (54-44).

Az utolsó negyedben mindent megpróbált a Fazekas által vezérelt Miskolci EAFC. Másfél perccel a vége előtt már csak négy pont volt a differencia, ám ekkor a már kivédekezettnek tűnő budafoki támadás utolsó másodpercében – fogalmazzunk úgy, hogy véleményes – büntetőkhöz jutottak a helyiek. A két sikeres kosár, mivel utána már nem született egyik részről sem több pont, gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést a hazai csapat javára (68-62).


NB I/B, Keleti csoport, 5. forduló.

Microsec-Budafok – MEAFC
68-62 (12-20, 23-11, 19-13, 14-18)

Budapest, Promontor utca. Vezette: Jurák Krisztián, Válé Flórián, Sentényi Barna.

Budafok: Drevenka (18/6), Mészáros (8/6), Fehér (19/3), Vajda (9/9), Tiba (2). Csere: Csernák (6), Lados (3), Verbényi (3), Senkár, Steier, Vámos. Edző: Károly Máté.

MEAFC: Drahos (17), Szepesi, Tóth T. (2), Szojka (10), Endrész (8). Csere: Fazekas (12), Kiss (9/3), Tóth G. (4/3), Koroknai, Galló. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Nem játszott jól az ellenfél, azonban így is nyerni tudtak. Sajnos az ehhez való asszisztálásban azért mi is vastagon benne voltunk.









hirdetés