Ez már a búcsúmeccsek fordulója

Reinaldoék a dombrádiak elleni bajnokin szeretnék kiköszörülni a megyei kupadöntően elszenvedett csorbát
Reinaldoék a dombrádiak elleni bajnokin szeretnék kiköszörülni a megyei kupadöntően elszenvedett csorbát - © Fotók: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Szombaton és vasárnap egyaránt négy meccset rendeznek a labdarúgó Tiszántúli takarék megyei I. osztályban. A csapatok fele most búcsúzik a hazai közönségétől, így remélhetőleg ég majd bennük a bizonyítási vágy.

Új kispados a tarpaiaknál

Nagyecseden a baktaiak vizitálnak, Tuzséron pedig Tarpa. Utóbbi együttesnél edzőváltás történt, ám emögött nincs semmi érdekes. Rozman Sándor eleve úgy vállalta a trénerkedést, hogy az utolsó két fordulóban már csak a játékra összpontosít, csak a pályán segíti csapatát. Így aztán Szécsi Szabolcs technikai vezetőként ül majd a kispadra.

Nagy derbi lesz Szalkán

Vásárosnaményban a mándokiakra nem vár könnyű összecsapás, miként a rakamazi együttesre, amelynek Nyírgyulajon lesz jelenése. Vasárap a bajnok sényőieket a tiszavasváriak szeretnék megtréfálni, Nagyhalászban pedig a dombrádiak vetik ki a hálójukat a pontokra.

Nagy derbinek ígérkezik a szalkaiak fehérgyarmati vendégeskedése, míg Balkányban az lesz a legfontosabb kérdés a meccs előtt, hogy a kótajiak kiállnak-e. Remélhetőleg igen.

ML

28. forduló (17., ifi 15): szakvezetői várakozások

Szombat

Nagyecsed (4.)-Baktalórántháza (11.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékosedző: – Baktával különösen jó kapcsolatot ápolunk, ami egyedül a mérkőzésre nem vonatkozik, ettől függetlenül győzni szeretnénk az utolsó hazai meccsünkön.

Gebri Pál, baktalórántházai edző: – Az elmúlt két forduló nagyon elcsúfította a tavaszi szereplésünket, remélem a hátralévő fordulókban nem remegnek meg a lábak és a kialakított helyzeteket értékesíteni tudjuk.

Tuzsér (10.)-Tarpa (9.)

Antal István, tuzséri edző: – Szombaton volt egy úr, aki itt a piros, hol a pirost játszott velünk, csak az a baj, hogy mi veszítettünk belőle embereket is. Nehéz helyzet előtt állunk emiatt, de mindent megpróbálunk majd a jó képességű tarpaiak ellen.

Szécsi Sándor, tarpai technikai vezető: – Ha tisztességesen átmentjük a formánkat, újra nagyon jó meccset tudunk játszani.

Vásárosnamény (5.)-Mándok (7.)

Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – Tudjuk, hogy a végére elfogyott a Mándok, ennek ellenére tiszteljük, mert több éve a megyei egy meghatározó csapata. Nekünk viszont az utolsó hazai mérkőzésünkön céljaink elérés érdekében csak a győzelem az elfogadható.

Dancs Attila, mándoki edző: – Az elmúlt két fordulóhoz képest most még két eltiltás is sújt bennünket, de megyünk tovább, megteszünk mindent.

Nyírgyulaj (2.)-Rakamaz (15.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A múlt heti csorbát szeretnénk mindenképpen kiköszörülni és ezüstérmeshez méltóan győzelemmel búcsúzni a hazai pályától.

Szász Simon, rakamazi elnök: – Nagyon jó együtteshez megyünk, gratulálok a hazaiaknak az ezüstéremhez. Nyírgyulajban mindig jól szokott menni a csapatnak, az utolsó idegenbeli mérkőzésünkön szeretnénk tisztességesen szerepelni.

Vasárnap

Sényő-Carnifex (1)-Tiszavasvári (8.)

Sándor Tamás sényői edző: – Olyan csapattal találkozunk, amelyik a bajnokság során jó eredményeket tudott felmutatni, de olykor meglepetést is okozott a gyengébb játékával. Kiszámíthatatlan hogy mire lesznek képesek ellenünk.

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Először is gratulálni szeretnék a bajnokcsapatnak, a szezonban több fronton nyújtott kiváló teljesítményéhez. Kívánom, amennyiben az osztályozó lebonyolítási rendje engedi, játék nélkül érjék el a célkitűzéseiket, ha viszont rögösebb út jut nekik, akkor az aktuális ellenféllel szemben harcolják ki a magasabb osztályban való szereplés jogát. Vasárnap az a legnagyobb motivációnk, hogy egy sportszerű mérkőzésen lehetőségünk van elvenni a Sényő veretlenségét.

Nagyhalász (3.)-Dombrád (14.)

Ludánszki István nagyhalászi játékosedző: – Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a hazai pályánktól erre az idényre, ami nem lesz egyszerű, hiszen ellenfelünknek nagy szüksége van a pontokra. Nehéz mérkőzésre számítok.

Balkány (6.)-Kótaj (16.)

Mirgai László, balkányi edző: – Szeretnénk szépen búcsúzni a hazai közönségünktől, lassan mindenki a csapat rendelkezésére áll. Bízom benne, hogy jó eredménnyel zárjuk a hazai mérlegünket.

Pók Csaba, kótaji edző: – Kíváncsian várom, hogy a sérültjeink és betegeink milyen létszámmal jönnek rendbe, de mindenféleképpen játszani fogunk.

Fehérgyarmat (13.)-Mátészalka (12.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Számunkra minden mérkőzés BL-döntőt jelent, amennyiben a szerdai hozzáállást át tudjuk menteni hétvégére, akkor folytathatjuk a jó sorozatunkat. Nem téveszthet meg bennünket olyan tényező, amit mi nem tudunk befolyásolni.

Marius Botan, mátészalkai edző: – Nagyon ki-ki meccs lesz, azok után, hogy a gyarmatiak nyertek Rakamazon. Remélem, nem szakad meg a négy meccses veretlenségi sorozatunk és ponttal, vagy pontokkal térünk majd haza.