Ez a bogár vándorlás közben kóstolgat

A szobor a szervezett növényvédelmet szimbolizálja
A szobor a szervezett növényvédelmet szimbolizálja - © Illusztráció
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A burgonya egyik legveszélyesebb lombkártevője burgonyabogár.

Először 1947. július 19-én tűnt fel a szigetközi Héderváron, amely esemény emlékére nem csak szobrot állítottak, hanem dokumentumfilm is készült róla. Az 1997-ben felállított szobor egyébként nem a kártevő iránti tiszteletet fejezi ki, hanem a szervezett növényvédelmet szimbolizálja.

A talajban telel át

A kétnemzedékes rovar kifejlett alakja (imágója) a talajban telel át, ahonnan március és június között jön elő. Vándorlásba kezd, közben kóstolgat, táplálkozik az útjába eső növényeken. Párzása után a krumplira, illetve bizonyos gyomok levelének fonákjára teszi le tojáscsomóit, majd augusztustól visszabújik a talajba, áttelelni. A lárva 3–4 héttel később a harmadik vedlése után (tehát a 4. lárvastádiumban) a talajba vonul bábozódni.

Védekezési lehetőség: a burgonyabogár tetem présnedv jelentős riasztó hatást fejt ki, elsősorban az imágókra. A présnedv elkészítésének receptjét Rabi Adrienn és dr. Roszík Péter alkotta meg ekképpen: gyűjtsünk össze 110-120 darab bogarat kézzel a levélzetről. A bogarakat mozsárban zúzzuk össze és 1:1 arányban hígítsuk vízzel. Az oldatot leszűrve, kézi permetezővel juttassuk a burgonya lombozatára. A permetlé sűrűbb részét, melyet már nem tudtunk a permetezővel kijuttatni, ecsettel vigyük fel a levélzetre.

– Biokontroll.hu –