Evezős Eb – Két magyar egységtől elvárás az A döntő

Budapest – Öt számban indulnak magyar egységek a csütörtöktől vasárnapig tartó glasgow-i multisport Európa-bajnokság evezős versenyein, a szövetség két hajó esetében az A döntőben való részvételt tűzte ki célul.

A magyar csapat egyik nagy reménysége a könnyűsúlyú férfi egypárban induló Galambos Péter, aki rutinos versenyzőnek számít. A 31 éves sportoló világbajnokságokon már szerzett ezüst- és bronzérmeket is, s Eb-n is második helyezés az eddigi legjobbja, így az A döntő pedig reális célkitűzés esetében.

Miként a Simon Béla, Juhász Adrián férfi kettes esetében is az. Az egység tavaly világbajnoki címet szerzett, igaz, a kormányos kettest kirándulásként élték meg, a szezonra visszatértek az olimpiai programban is szereplő versenyszámukhoz. Döcögős szezonkezdet után – az első világkupa-viadalon csak a 13. helyen zártak – június végén már a 6. helyen végeztek a linzi vk-n, míg július közepén Coimbrában megnyerték az Egyetemi Európai Játékokat. Az Eb-n azonban erősebb mezőnyben méretik meg magukat.

A férfi egypárban induló Papp Gergőtől, valamint a Csiszár Péter, Forrai Dávid, Fiala Balázs, Tamás Bence alkotta könnyűsúlyú férfi négypártól nem elvárás az A döntőbe jutás, ugyanakkor nem elképzelhetetlen annak kivívása egyik egység számára sem. Mindkét hajót a 4-8. hely közé várja a szakvezetés. Különösen a négyessel szemben lehetnek magasabbak a célkitűzések, hiszen a szezon mindhárom világkupa-futamán A döntős volt: a június eleji, belgrádi 2. helyezés után Linzben és Luzernben a 6. helyen zárt.

A női ketteseknél induló Krémer Eszter és Polivka Dóra esetében a 6-10. hely a célkitűzés, a kettős két héttel ezelőtt az Egyetemi Európai Játékokon szerzett aranyérmével egyrészt még saját magát is meglepte, másrészt ezzel magasabbra tette a lécet.

Az Eb-n 18 versenyszámban hirdetnek győztest – szombaton és vasárnap 9-9 A döntőre kerül sor -, a kontinensbajnokságon mintegy 600 evezős indul, a házigazda britek 53 versenyzője között olimpiai bajnokok is vannak.

Skócia legnagyobb városa multisport Európa-bajnokságnak ad otthont: az evezésen kívül a vizes sportok, a golf, a triatlon, a kerékpáros és a tornász kontinensviadalt is megrendezik.

Az Európa-bajnokság magyar érdekeltségű programja:

csütörtök:

délelőtt előfutamok; délután a férfi páros és női páros vigaszága

péntek:

férfi egypár, könnyűsúlyú férfi egypár és könnyűsúlyú férfi négypár vigaszága; férfi páros és női páros elődöntői, illetve C döntői

szombat:

férfi páros, női páros és könnyűsúlyú férfi négypár A, illetve B döntői; férfi egypár és könnyűsúlyú férfi egypár elődöntői

vasárnap:

férfi egypár és könnyűsúlyú férfi egypár A, B, illetve C döntői