Évente egyszer benépesül Derenk

Az idei derenki búcsúban
Az idei derenki búcsúban - © Fotó: Ádám János
Derenk – A lengyel családokat 1943-ban kitelepítették a határ menti faluból, de a búcsúra visszajárnak.


Egykor lengyel családok éltek Derenken, ma már nem lakik ott senki, hiszen már a házai sem állnak. Csak az iskola épülete és egy kis kápolna jelzi, hogy egykor falu volt itt. A településre azonban évről évre visszatérnek a megyénkben élő lengyel családok és leszármazottaik, hogy részt vegyenek a derenki búcsún, találkozzanak, beszélgessenek és emlékezzenek. Az idei búcsút vasárnap tartották, ami azért volt különleges, mert egyben arra is emlékeztek, hogy 300 évvel ezelőtt települtek be ide a lengyel családok.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Fekete Dénes Gyula, a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mesélt lapunknak történetükről:

– A lengyel családok békésen éltek itt 1943-ig, míg Horthy Miklós kormányzó ki nem telepítette őket, mert vadászterületet akart létrehozni a területen. Így teljes kárpótlással szétköltöztette a lengyeleket a megyében. A legtöbben az Emődhöz tartozó Istvánmajorban, a Ládbesenyőhöz tartozó Andrástanyán és Sajószentpéteren telepedtek le. A községet ’43-ban lebontották, csak az iskola épülete maradt meg. Az emberek a rendszerváltozásig nem tudták a temetőt sem látogatni, mert a terület határsávba tartozott, és oda belépőt kellett kérni.

Fotó: Ádám Kános Fotó: Ádám Kános ©

De a rendszerváltás után a lengyelek kezdték feléleszteni a búcsú szellemét, hogy legalább évente egyszer találkozzanak egymással. Majd emeltek egy kis kápolnát és felújították az iskolát is, melyben magyar-lengyel-angol nyelvű kiállítás látható. 2008-ban az Országos Lengyel Önkormányzat a lengyelek magyarországi emlékhelyévé nyilvánította a helyet, és rendszeresen gondozza azt. A volt házak helyén táblák jelzik, hogy kié volt, és hogy hová telepítették ki az illetőket – sorolta Fekete Dénes Gyula.

A búcsún magyar és lengyel nyelvű köszöntők hangzottak el, ezt emléktábla-avató követte. A vendégek ünnepi szentmisén, majd koszorúzáson vettek részt, a programot kulturális műsor zárta.

– ÉM-HE –