Év sportolója szavazás – Negyvenketten maradtak a döntőre

Év sportolója szavazás – Negyvenketten maradtak a döntőre
Kialakult a döntő mezőnye, szerdától egy héten át lehet voksolni az Év sportolója fináléban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 közönségszavazásban véget ért az elődöntő, kedden délben lezárult a szavazás, szerdától pedig egy héten át már a finálé résztvevőire lehet voksolni.

Játékunk még tavaly indult, az elmúlt év végén arra kértük a sportbarátokat, hogy a szerkesztőségünk által állított listára további sportolókat, csapatokot, edzőket jelöljenek.

Összesen hét kategóriában (utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótlás csapat, felnőtt női, felnőtt férfi , felnőtt csapat, edző) a szerkesztőségünk által állított 6-6 jelölt mellett további 77 név érkezett a jelölési határidő végéig, így összesen 119 sportoló/csapat/edző kezdte meg a szavazatok gyűjtését az elődöntőben, a múlt héten kedden. Egy héten át érkeztek a voksok az Észak-Magyarországból kivágott játékszelvényen, illetve interneten, a Borsod Online-on (www.boon.hu).

Kedden délben pedig véget ért az elődöntő, kialakultak azok az eredmények, amely alapján kiderült, hogy kik szerepelhetnek a fináléban.

Mind a hét kategóriában azok jutottak be a döntőbe, akik az első hat hely valamelyikén végeztek. Rájuk szerdától szerdáig, január 16-től január 23-án délig lehet szavazni, vagyis egy héten át várjuk a voksokat. Az egyes kategóriákban az lesz a győztes, aki a legtöbb szavazattal rendelkezik a verseny zárásakor.

Mindenki tiszta lappal

Fontos tudnivaló, hogy a döntőbe jutottak a fináléban tiszta lappal indulnak, vagyis a játék első fordulójában, az elődöntőben kapott szavazatokat nem hozzák magukkal.

Szavazni a fináléban kétféleképpen lehet: az Észak-Magyarországból kivágott szelvényen vagy a Borsod Online internetes portálon. Várjuk a voksokat a jövő hét szerdáig, játsszanak velünk, döntsék el Önök, hogy kik legyenek 2012-ben a megye legjobb sportolói.


Az Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye

A versenyzők/csapatok/edzők neve után az első szám a Borsod Online-on kapott voksok darabszáma, a második az Észak-Magyarországból kivágott és játékba küldött szelvények száma, a sor végi utolsó számok, pedig ezek összessége, amely meghatározta a helyezési sorrendet.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Utánpótlás leány (17 fő)

1. Éltető Daniella (küzdősport, Bőcs KSC) 577+61=638
2. Rozgonyi Réka (kézilabda, Miskolc VSI) 531+37=568
3. Arnóczki Zsófia (úszás, Miskolc VSI) 433+78=511
4. Boros Kinga (futsal, DVTK-Vénusz Szabadidőközpont) 313+15=328
5. Sárközi Kinga (kajak, Miskolc VSI) 307+0=307
6. Putnóczki Dorka (triatlon, TVK Mali TK) 303+2=305


7. Kecskeméti Lilla (atlétika, Miskolc VSI) 215+85=300
8. Vizi Viktória (triatlon, TVK Mali TK) 277+0=277
9. Radomszki Boglárka (röplabda, Miskolc VSI) 233+8=241
10. Hajdú Daniella (torna, Miskolc VSI) 161+51=212
11. Gercsák Szabina (cselgáncs, Hell-Miskolc) 209+2=211
12. Nagy Kinga (vívás, Diósgyőri VE) 131+35=166
13. Baglyos Vivien (atlétika, Miskolc VSI) 156+7=163
14. Magyar Kata (tájfutás, Miskolc VSI) 86+7=93
15. Bittó Csenge Zoé (cselgáncs, Miskolc VSI) 76+8=84
16. Kassay Lilla (sakk, Miskolc VSI) 47+0=47
17. Gerják Edit (birkózás, szumó, Miskolci BSE) 33+9=42


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Utánpótlás fiú (26 fő)

1. Bukovszky Péter (sportlövő, Taktaharkányi LK) 547+102=649
2. Kiss Attila (hosszútávúszás, Swimming PC) 473+56=529
3. Maksa Balázs (cselgáncs, Hell-Miskolc) 283+1=284
4. Lehmann Bence (triatlon, TVK-Mali TK) 273+3=276
5. Sződi Zsolt (úszás, Fidler Ottó SE) 243+2=245
6. Gecsó Ádám (ökölvívás, Miskolc VSI) 200+37=237


7. Bodonyi András (kenu, Diósgyőri KKSC) 219+13=232
8. Koleszár Mátyás (kajak, Diósgyőri KKSC) 184+9=193
9. Tugyi Levente (tájfutás, Miskolc VSI) 183+5=188
10. Salétros Boldizsár (cselgáncs, Miskolc VSI) 139+11=150
11. Kékesi Márton (síelés, Full SE) 149+0=149
12. Miklós Bálint (amerikai foci, Miskolc Steelers) 128+9=137
13. Lajsz Gergely (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 124+0=124
14. Urszin Csanád (úszás, Miskolc VSI) 109+6=115
15. Baráth Zsolt (súlyemelés, Kazincbarcikai VSE) 97+1=98
16. Mónus Bálint (torna, Miskolc VSI) 75+22=97
17. Sándor Martin (labdarúgás, Kazincbarcikai SC) 73+17=90
18. Horváth Márk (labdarúgás, Kazincbarcikai SC) 73+4=77
19. Bacsó Alex (birkózás, Diósgyőri BC) 51+25=76
20. Zsigmond Zsombor (tájfutás, Miskolc VSI) 56+2=58
21. Csirmaz Brúnó (autósport, Lóerő SE) 55+0=55
22. Juhász Bence (birkózás, Diósgyőri BC) 28+15=43
23. Botos Bence (birkózás, Miskolc VSI) 26+7=33
24. Csóka Nándor (ökölvívás, Miskolc VSI) 25+0=25
25. Vanczák Tamás (sakk, Miskolc VSI) 17+0=17
26. Zurai Rajmund (birkózás, Miskolc VSI) 9+0=9


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012  elődöntő végeredménye – Utánpótlás csapat (13 csapat)

1. Diósgyőri VTK U15 (labdarúgás) 509+42=551
2. Miskolc VSI Mókusok leány U11 (kosárlabda) 177+241=418
3-4. Ózdi KC ifjúsági fiú (kézilabda) 231+16=247
3-4. TVK-Mali TK junior fiú (triatlon) 245+2=247
5. Miskolci VSC-MVSI gyermek leány (kajak) 222+11=233
6. Avasi Gimnázium V. kcs. leány (vívás) 172+1=173


7. Észak-kelet-magyarországi regionális diák leány válogatott (cselgáncs) 149+1=150
8. Vegyész RC-Kazincbarcika ifjúsági fiú (röplabda) 104+6=110
9. Miskolc VSI Aprómacik leány U12 (kosárlabda) 98+3=101
10. Kazincbarcikai SC U9 (labdarúgás) 79+17=96
11. Eötvös Gimnázium Tiszaújváros VI. kcs. (kosárlabda) 92+0=92
12. Diósgyőri BC fiú utánpótlás (birkózás) 69+13=82
13. Miskolc VSI Mézengúzok leány U13 (kosárlabda) 68+5=73


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Felnőtt női (7 fő)

1. Szász Kitti (free style labdarúgás, e. k.) 758+77=835
2. Bukovszki Mónika (kosárlabda, WF-DKSK Miskolc) 319+20=339
3. Szabolcsi Fruzsina (triatlon, TVK-Mali TK) 255+12=267
4. Gáspár Eszter (cselgáncs, Miskolci VSC) 242+12=254
5. Nagy Nikoletta (súlyemelés, Ózdi SFC) 169+9=178
6. Pap Csilla (atlétika, Miskolc VSI) 134+5=139


7. Kovács Edina (röplabda, Albrecht-Miskolci VSC-MVSI) 112+1=113


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Felnőtt férfi (13 fő)

1. Ritó László (jégkorong, Miskolci Jegesmedvék) 457+102=559
2. Elek Ákos (labdarúgás, Diósgyőri VTK) 417+39=456
3. Kiss Pál Tamás (autósport, Atech) 335+9=344
4. Deák-Bárdos Mihály (birkózás, Diósgyőri BC) 298+8=306
5. Pöstényi Zoltán (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 292+1=293
6. Mészáros László (fekvenyomás, Miskolci VSC) 126+23=149


7. Pál Robin (atlétika, Miskolc VSI) 64+65=129
8. Fekete László (kézilabda, Mezőkövesdi KC) 110+2=112
9. Porkoláb Péter (autósport-drift, Porkoláb Racing) 109+1=110
10-11. Németh Csaba (atlétika, Mammut Team) 90+10=100
10-11. Verhóczki György (lábtenisz, Bogács SE) 59+41=100
12. Hamar Ádám (labdarúgás, Mezőkövesd SE) 88+0=88
13. Porkoláb Gergő (quad, Porkoláb Racing) 49+6=55


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Felnőtt csapat (10 csapat)

1. Miskolci Jegesmedvék (jégkorong) 535+110=645
2. Miskolc VSI (férfi kézilabda) 546+53=599
3. Diósgyőri VTK (labdarúgás) 400+1=401
4. DVTK-Vénusz Szabadidőközpont (női futsal) 261+46=307
5. TVK-Mali TK (női triatlon) 197+0=197
6. Work Force-Diósgyőri KSK Miskolc (női kosárlabda) 145+35=180


7. Tiszaújvárosi Phoenix KK (férfi kosárlabda) 171+0=171
8. Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi röplabda) 95+6=101
9. Kazár Miklós/Ferencz Ramón (autósport) 68+0=68
10. Miskolc VSI (férfi vízilabda) 54+1=55


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 elődöntő végeredménye – Edző (33 fő)

1. Montovay Péter (kézilabda, Miskolc VSI) 375+16=391
2. Szűcs Laura (kézilabda, Miskolc VSI) 243+38=281
3. Kollár Zoltán (úszás, Miskolc VSI) 107+68=175
4. Sárréti Géza (női futsal, DVTK-Vénusz Szabadidőközpont) 161+12=173
5. Tim Kehler (jégkorong, Miskolci Jegesmedvék) 154+2=156
6. Bíró Ignác (jégkorong, Miskolc VSI) 72+68=140


7. Peresztegi Nagy Ákos (kosárlabda, WF-DKSK Miskolc) 110+16=126
8. Stefánné Hegedűs Zsuzsa (kosárlabda, Miskolc VSI) 119+6=125
9. Tigyi József (atlétika, Miskolc VSI) 39+84=123
10. Rajnai Sándor (kajak, Diósgyőri KKSC) 118+0=118
11. Greg Lindqvist (jégkorong, Miskolci Jegesmedvék) 106+8=114
12. Váradi Szilvia (tájfutás, Miskolc VSI) 94+7=101
13. Repka Attila (birkózás, Diósgyőri BC) 93+5=98
14. Flórusz János (cselgáncs, Hell-Miskolc) 92+0=92
15. Slisz Béla (kenu, Diósgyőri KKSC) 65+11=76
16. Gecsei László (cselgáncs, Miskolc VSI) 58+9=67
17. Pátrovics Géza (súlyemelés, Kazincbarcikai VSE) 61+0=61
18. Tar Miklós (torna, Miskolc VSI) 22+34=56
19. Nagy László (cselgáncs, Hell-Miskolc) 55+0=55
20. Sárréti Gézáné (kosárlabda, Miskolc VSI) 42+1=43
21. Balogh József (női labdarúgás, Kazincbarcikai SC) 41+0=41
22. Fridrich László (úszás, Miskolc VSI) 39+0=39
23-24. Dudás András (röplabda, Vegyész RC-Kazincbarcika) 27+6=33
23-24. Vanczák Attila (sakk, Miskolc VSI) 33+0=33
25. Draskóczy Gábor (torna, Miskolc VSI) 26+0=26
26. Juhász Sándor (birkózás, Miskolc VSI) 16+7=23
27. Kónya Lajos (birkózás, Kazincbarcikai VSE) 22+0=22
28. Kovács Zoltán (kajak, Miskolc VSI) 20+0=20
29. Binder Szabolcs (vízilabda, Miskolc VSI) 17+0=17
30. Siroki Norbert (ökölvívás, Miskolc VSI) 16+0=16
31. Cretiu Liviu (vízilabda, Miskolc VSI) 14+0=14
32. Lakatos Győző (birkózás, Miskolc VSI) 11+0=11
33. Váradi Gábor (ökölvívás, Miskolc VSI) 5+0=5


Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2012 – SZAVAZÁS




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek