Év Sportolója 2010
Az Észak-Magyarország olvasói és a Borsod Online látogatói dönthetnek arról, hogy kik legyenek a 2010-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője. A játékot hét kategóriában hirdettük meg: a felnőtteknél a legjobb férfi-, női sportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú) valamint csapatra lehet szavazni, illetve a legjobb edzőt is keressük.
Kétfordulós játékunk első köre kedden délben zárult, január 4-től január 11-ig az elődöntőben lehetett szavazni. Egészen pontosan kedden délig. Ugyanis ekkor lezárult az első forduló, így kora délután összeszámoltuk a voksokat, amelyek leadására háromféleképpen nyílott mód. Lehetett szavazni a www.boon.hu internetes portálon, lehetett küldeni sms-t, illetve lehetett az Észak-Magyarországból kivágott szelvénnyel is szavazni az elődöntőben.
A legtöbb voks az elődöntőben az utánpótlás lány kategóriában érkezett, itt az első helyen a döntőbe jutott versenyző több szavazatot kapott, mint amennyi a további kategóriákban érkezett. További érdekesség, hogy az elődöntőben a 97 versenyző közül – a korábbi évekkel ellentétben – egyetlen olyan sem akadt, aki legalább egy szavazatot ne kapott volna.
Nagy örömünkre sokan vették részt eddig is a játékunkban, és választottak kedvenceket a hét kategória 97 neve közül. De a mezőny kedden délután megrostálódott, így már csak 42-en várják a szavazatokat a döntőben. Ugyanis mind a hét kategóriában 6-6 sportolóra, csapatra, edzőre lehet voksolni a fináléban, ami szerdán kezdődik és a jövő héten kedden, vagyis január 19-én 12 óráig tart. Fontos tudnivaló, hogy a döntőben a korábbi évek gyakorlatának megfelelően tiszta lappal indulnak a versenyzők, vagyis az elődöntőkben kapott voksok nem számítanak bele a végeredménybe. A finálé végén az lesz az egyes kategóriák nyertese, aki a legtöbb voksot kapja az egy héten át tartó szavazásban.
Szavazzon Ön is! |
|
Szavazni ezúttal is háromféleképpen lehet. A lapunkban megjelentetett játékszelvénnyel, amelyet az Észak-Magyarország címére kell eljuttatni (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.), sms-ben (20/96-44-444) illetve a Borsod Online-on. ( Az internetes játékszabályok a szavazások alatt olvashatók, fontos szabály: Egy felhasználó csak egyszer regisztrálhat, többszörös regisztráció esetén a felhasználó minden voksát töröljük.) Év Sportolója szavazás 2010 – Felnőtt női >>> Év Sportolója szavazás 2010 – Felnőtt férfi >>> Év Sportolója szavazás 2010 – Felnőtt csapat >>> Év Sportolója szavazás 2010 – Utánpótlás lány >>> Év Sportolója szavazás 2010 – Utánpótlás fiú >>> |
A döntő résztvevői |
|
Felnőtt női Gáspár Eszter (judo) Ilkó Ágota (ökölvívás, kick-box) Karakas Hedvig (judo) Sebestyén Júlia (műkorcsolya) Tóth Tímea (kosárlabda) Zsigmond Száva (tájfutás) Felnőtt férfi Doros Szilárd (asztalitenisz) Fülep Gyula (lábtenisz) Láda Balázs (jégkorong) Magosi Norbert (salakmotor) Magyar László (kosárlabda) Polényi Gábor (labdarúgás) Felnőtt csapat Albrecht-MVSC-MISI (röplabda) Miskolci Jegesmedvék JSE (jégkorong) Miskolc Steelers (amerikai futball) Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz (futsal) Ózdi VFTC (teke) Vegyész RC-Kazincbarcika (röplabda) Utánpótlás leány Böhm Lilla (atlétika) Brogli Réka (kerékpár) Éltető Daniella (küzdősport) Mogyorósi Tamara (kézilabda) Nagy Kinga (vívás) Oláh Petra (röplabda) Utánpótlás fiú Bodonyi András (kenu) Demjén Martin (rali) Hencz Gergő (atlétika) Kiss Pál Tamás (autósport) Szabó Norbert (kosárlabda) Viola Viktor (kenu) Utánpótlás csapat Avasi Gimnázium (leány, vívás) Club Laguna-MISI gyermek (leány, úszás) Diósgyőri BC-MISI (birkózás) Diósgyőri KC ifjúsági (fiú, kézilabda) Kazincbarcikai SC U7-es (fiú, labdarúgás) Viola Viktor/Bodonyi András (kenu) Edző Bóni Tamás (labdarúgás) Deák Géza (atlétika) Kálmán Vilmos (labdarúgás) Patócs Béla (vívás) Slisz Béla (kenu) Veréb György (labdarúgás) |
B.-A.-Z. megye év sportolója 2010 közönségszavazás, az elődöntő végeredménye (zárójelben: online+sms+ÉM szelvények száma) |
|
Felnőtt női 1088 (1084+1+3) 1. Tóth Tímea (kosárlabda) 435 (435+0+0) 2. Ilkó Ágota (ökölvívás, kick-box) 219 (219+0+0) 3. Sebestyén Júlia (műkorcsolya) 127 (126+0+1) 4. Gáspár Eszter (judo) 75 (74+1+0) 5. Karakas Hedvig (judo) 72 (72+0+0) 6. Zsigmond Száva (tájfutás) 60 (60+0+0) 7. Nagy Nikoletta (súlyemelés) 46 (44+0+2) 7. Tóth Zsófia (triatlon) 33 (33+0+0) 9. Staicu Simona (atlétika) 21 (21+0+0)
Felnőtt férfi 2666 (2562+75+29) 1. Polényi Gábor (labdarúgás) 898 (837+61+0) 2. Fülep Gyula (lábtenisz) 363 (363+0+0) 3. Magyar László (kosárlabda) 301 (292+2+7) 4. Magosi Norbert (salakmotor) 257 (249+1+7) 5. Doros Szilárd (asztalitenisz) 173 (173+0+0) 6. Láda Balázs (jégkorong) 169 (157+4+8) 7. Molnár Péter (kajak-kenu) 121 (121+0+0) 8. Mészáros László (erőemelés, fekvenyomás) 90 (87+0+3) 9. Spitzmüller Csaba (rali) 56 (56+0+0) 10. Deák Bárdos Mihály (birkózás) 47 (41+2+4) 11. Szántai Levente (labdarúgás) 38 (36+2+0) 12. Fejes Gábor (kerékpár) 35 (35+0+0) 13. Bogár János (atlétika) 34 (34+0+0) 14. Fekete László (kézilabda) 33 (30+3+0) 15. Balabás Péter (tájfutás) 23 (23+0+0) 16. Rutkovszky Tibor, Kozma Gábor (rali) 21 (21+0+0) 17. Rendes Csaba (triatlon) 7 (7+0+0)
Felnőtt csapat 2687 (2626+18+43) 1. Ózdi VFTC (teke) 569 (557+12+0) 2. Albrecht-MVSC-MISI (röplabda) 531 (493+2+36) 3. Miskolci Jegesmedvék JSE (jégkorong) 428 (427+1+0) 4. Miskolc Steelers (amerikai futball) 290 (290+0+0) 5. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz (futsal) 257 (257+0+0) 6. Vegyész RC-Kazincbarcika (röplabda) 180 (179+0+1) 7. Tisza TV-Phoenix KK (kosárlabda) 110 (110+0+0) 8. Speedway Miskolc (salakmotor) 91 (87+0+4) 9. Borsod Volán-Szabadidőközpont (futsal) 75 (75+0+0) 10. Diósgyőri KC (kézilabda) 57 (57+0+0) 11. Mezőkövesd-Zsóry (labdarúgás) 47 (47+0+0) 12. Mezőkövesdi KC (kézilabda) 28 (23+3+2) 13. Bőcs KSC (női kézilabda) 24 (24+0+0)
Utánpótlás leány 16359 (16035+95+229) 1. Oláh Petra (röplabda) 5863 (5838+25+0) 2. Böhm Lilla (atlétika) 5490 (5450+1+39) 3. Nagy Kinga (vívás) 2033 (1959+3+71) 4. Éltető Daniella (küzdősport) 1206 (1184+17+5) 5. Mogyorósi Tamara (kézilabda) 649 (603+41+5) 6. Brogli Réka (kerékpár) 398 (361+2+35) 7. Nagy Eszter (úszás) 272 (209+0+63) 8. Hozdik Eszter (úszás) 224 (211+2+11) 9. Orbán Gabriella (lovassport) 155 (155+0+0) 10. Zsigmond Vanda (tájfutás) 33 (33+0+0) 11. Bogdányi Réka (vívás) 19 (15+4+0) 12. Nagy Cintia (birkózás) 13 (13+0+0) 13. Vécsei Klára (vívás) 4 (4+0+0)
Utánpótlás fiú 5648 (5576+29+43) 1. Kiss Pál Tamás (autósport) 3023 (3023+0+0) 2. Hencz Gergő (atlétika) 1038 (1010+21+7) 3. Demjén Martin (rali) 375 (375+0+0) 4. Szabó Norbert (kosárlabda) 265 (260+5+0) 5. Viola Viktor (kenu) 229 (204+0+25) 6. Bodonyi András (kenu) 207 (207+0+0) 7. Lakatos Bence (amerikai futball) 127 (126+1+0) 8. Hricz Ádám (atlétika) 108 (107+1+0) 9. Juhász Bence (birkózás) 69 (69+0+0) 10. Tugyi Levente (tájfutás) 51 (51+0+0) 11. Bacsó Alex (birkózás) 36 (27+0+9) 12. Hankó Gábor (triatlon) 32 (32+0+0) 13. Pusztai Patrik (judo) 31 (30+1+0) 14. Pál Robin (atlétika) 29 (27+0+2) 15. Lerch Zsolt (súlyemelés) 20 (20+0+0) 16. Benőcs Dávid (kosárlabda) 8 (8+0+0)
Utánpótlás csapat 3114 (2838+28+248) 1. Diósgyőri KC ifjúsági (fiú, kézilabda) 615 (615+0+0) 2. Avasi Gimnázium (leány, vívás) 585 (585+0+0) 3. Viola Viktor/Bodonyi András (kenu) 496 (341+0+155) 4. Diósgyőri BC-MISI (birkózás) 483 (472+0+11) 5. Kazincbarcikai SC U7-es (fiú, labdarúgás) 269 (242+27+0) 6. Club Laguna-MISI gyermek (leány, úszás) 234 (181+0+53) 7. Miskolci Jégvirág KK junior (szinkronkorcsolya) 233 (231+1+1) 8. Tiszaújvárosi Eötvös DSE (kosárlabda) 119 (100+0+19) 9. Diósgyőri Gimnázium (fiú, labdarúgás) 46 (45+0+1) 10. Tisza TV-Phoenix KK U20 (kosárlabda) 15 (15+0+0) 11. Görgey Artúr Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Onga (grundbirkózás, leány) 10 (10+0+0) 12. Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc (grundbirkózás, fiú) 9 (1+0+8)
Edző 2951 (2817+52+82) 1. Deák Géza (atlétika) 713 (706+0+7) 2. Patócs Béla (vívás) 375 (370+5+0) 3. Slisz Béla (kenu) 326 (325+1+0) 4. Veréb György (labdarúgás) 293 (293+0+0) 5. Kálmán Vilmos (labdarúgás) 281 (251+30+0) 6. Bóni Tamás (labdarúgás) 275 (265+8+2) 7. Fridrich László (úszás) 239 (176+0+63) 8. Bohus Attila (röplabda) 108 (101+7+0) 9. Szendrey Tibor (kosárlabda) 95 (95+0+0) 10. Juhász Sándor (birkózás) 50 (48+0+2) 11. Dudás András (röplabda) 45 (44+0+1) 12. Huszák Géza (labdarúgás) 45 (44+1+0) 13. Repka Attila (birkózás) 44 (37+0+7) 14. Lehmann Tibor (triatlon) 23 (23+0+0) 15. Veres István (kézilabda) 20 (20+0+0) 16. Benőcs Tibor (kosárlabda) 10 (10+0+0) 17. Kovács Gábor (judo) 9 (9+0+0) |