Eurovíziós Dalfesztivál – Compact Disco: tapasztalatok és tanulságok

Eurovíziós Dalfesztivál – Compact Disco: tapasztalatok és tanulságok
    Budapest, 2012. május 29., kedd (MTI) – Óriási élmény- és tapasztalatszerzés volt az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel, a verseny nemzetközi aspektusa pedig új tanulságokkal szolgált a zeneiparról és annak az európai politikai színtéren betöltött szerepéről – szerepel abban a közleményben, amelyet a Compact Disco és kiadója, a CLS Home juttatott el az MTI-nek.

 

“Büszkék vagyunk arra, hogy független zenekarként, független kiadóval és támogatókkal, valamint a Magyar Televízióval a hátunk mögött folyamatosan gyarapodó közönség támogatása mellett volt lehetőségünk a fesztiválon keresztül üzenetünket elküldeni Európába” – áll a kommünikében.

A Magyarországot képviselő négytagú Compact Disco, amely az első elődöntőből jutott a fináléba, Sound of Our Hearts című dalával 19 ponttal a 24. helyen végzett a szombati 26-os fináléban a bakui versenyen. A Compact Discóban Walkó Csaba énekel, Lotfi Begi a groove-okért, az extra zenei sávokért, az effektekért felelős, Pál Gábor billentyűs hangszereken, Sándor Attila pedig basszusgitáron játszik. Az 57. Eurovíziós Dalfesztivált Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával.

Mint a zenekar és kiadója kiemelte, a Sound of Our Hearts üzenete, hogy a nemzetek és az azokat alkotó egyes emberek megkülönböztetéstől függetlenül összekapcsolódnak.

“Úgy érezzük, hogy erre a szemléletre ma nagy szüksége van a világnak. Megerősíti szándékunkat az a rengeteg támogatás és szeretet, amit a közönségtől, a napról napra nagyobb létszámú Compact-családtól kapunk. Ez az, ami életerővel és energiával tölt fel minket” – fogalmazott a zenekar és kiadója.

Mint írták, büszkék arra, hogy Magyarországot képviselhették az Eurovíziós Dalfesztiválon és köszönik a bizalmat, valamint a lehetőséget.








hirdetés




hirdet�s