Európai uniós pénzekből fejlődik a Tokaji borvidék

A kerékpáros turizmus fejlesztése kiemelt helyet foglal el
A kerékpáros turizmus fejlesztése kiemelt helyet foglal el - © Fotó: ÉM
Tokaj hegyalja – A településfejlesztést és helyi gazdaságélénkítést célzó települési programok sora indult.

A kormány a Világörökség részét képező tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó települések fejlesztése érdekében egymilliárd forint fejlesztési támogatást nyújtott a borvidék valamennyi települése számára.

A fejlesztési projektcsomag egyes települési szintű elemeinek meghatározása az önkormányzatokkal történő többkörös egyeztetési folyamat eredményeként történt meg. A projektek szakmai tartalmának megvalósítása a 27 települési önkormányzat feladata volt és a legtöbb esetben már be is fejeződtek, vagy befejezés közeli állapotban vannak.

Kiemelt fejlesztési térség

A kormány kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánította a Tokaji borvidéket (Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségen belül), és meghatározta a térségben megvalósítandó egyes fejlesztésekhez rendelt forrásokat.

A Tokaj borvidék világörökségi helyszíneinek fejlesztésére 3,4 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.

Olyan projektek tartoznak bele a körbe, mint Tokaj belvárosának rekonstrukciója, a Bodrog-parti sétány kialakítása, vagy Bodrogkeresztúron az egykori rabbiház felújítása.
Ide tartozik a tarcali szüretelőház felújítása, fogadótér kialakítása és a funkció bővítése. Tolcsván ebből a pénzből alakítják ki a muzeális borkészletet őrző pincék előterének homlokzatát.

Sátoraljaújhelyen az Ungvári pincesor funkcióbővítő megújítása, piknik tér és szabadtéri színpad kialakítása tartozik a támogatott projektek közé.

Hangos túravezetés

A fejlesztések része, hogy tíz helyszínre a Tokaj Világörökségi Borvidék egészét 3D-s grafikával megjelenítő turisztikai célú információs táblát telepítenek. Az információs táblához telefonos applikáció, hangos túravezetés készül, amely a világörökségi helyszínre, az objektumhoz érkező turisták eligazítását, tájékoztatását hivatott szolgálni.

Felújítják a hidat

A 2020-ig tartó kerékpárút projekt célja a Tokaji borvidék és vonzáskörzetének turisztikai attrakcióinak ­összekötése egy olyan kerékpárút-hálózattal, amely a tematikus borutakhoz, a minőségi vendéglátáshoz, valamint a zarándokutakhoz kapcsolódik. A Magyar Turisztikai Ügynökség is becsatlakozott a projekt előkészítésébe. Elsőként egységes kerékpár-turisztikai táblarendszert vezetnek be, amely segít a borvidék és a zempléni térség kiajánlható kerékpáros túraútvonalainak meghatározásában. Még ebben az évben megkezdődik a tokaji Tisza-híd teljes körű rekonstrukciója. A hídon – az egyik járda rovására kerékpársávot alakítanak ki, amely ­összeköti majd a Nyíregyházáról érkező kerékpárutat a borvidék bicikliút-hálózatával.

Szaniszló Bálint