Sport

2015.12.08. 12:08

MVSC: A csapatkapitány segélykiáltása

Miskolc - Az MVSC női röplabdacsapatával másodszor fordult elő, hogy csere nélkül voltak kénytelenek játszani.

Miskolc - Az MVSC női röplabdacsapatával másodszor fordult elő, hogy csere nélkül voltak kénytelenek játszani.Az élvonalbeli női röplabdabajnokságban szereplő Albrecht-Miskolci VSC-MVSI együttese 10 fordulón van túl a bajnokságban, de sok sikerélmény nem érte a zöld-fehéreket, egy meccset sem tudtak még nyerni, csupán két játszmagyőzelemre futotta tőlük. Az eredménytelenség mellett létszámgondokkal is küzd a csapat, a múlt vasárnapi, Vasas elleni bajnokin már másodszor fordult elő, hogy éppen csak annyian (hatan) voltak, mint amennyi játékosnak kötelezően a pályán kell lennie. A vasutas csapat szakvezetője a vasárnapi meccs előtt ismét szembesült azzal, hogy vékony a kerete.

Nem könnyű

– A tatai három játékos ezúttal nem tudott jönni, van betegünk és sérültünk, és ahogy a Vasas elleni összecsapás előtt is utaltam rá, vannak olyan játékosaink is, akiket a kialakult helyzet jobban megvisel – mondta Kerekes Attila, az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI csapatának edzője. – Neveket most sem akarok mondani, mert hiszek benne, hogy ezen lehet változtatni, ha nem így lenne, már nem csinálnám. Tudom, hogy nem könnyű a játékosok helyzete, de most azért dolgozunk, hogy a miskolci röplabda életben maradjon, hogy a folyamat ne szakadjon meg, hogy azok, akik fiatalok és van tehetségük, elérhessenek arra a szintre, hogy lehessen rájuk építeni a miskolci röplabda jövőjét. Ez a folyamat nem megy egyik napról a másikra, és most rengeteg gonddal kell megküzdenünk. Hogy ezt a nehéz időszakot átéljük, mindenkire, minden röplabdát szerető sportemberre szükség van, olyanokra, aki tenni tud, és tenni is akar ezért a röplabdáért.

Azt is megkérdeztük a szakvezetőtől, hogy a csapat egyik oszlopa, a csapatkapitány Szajkó Tímea miért nem volt jelen a vasárnapi meccsen.

– A pontos okát nem tudom, a vasárnap esti mérkőzés óta még nem beszéltem vele. Eddig is korrekt viszonyban voltunk, így hamarosan le fogunk ülni egymással, hogy szót ejtsünk erről – felelte Kerekes Attila.

A csapatkapitány szavai

A vasárnapi mérkőzésről, a hiányzásról, illetve általában a csapat körül kialakult nehéz helyzetről megkérdeztük a csapatkapitányt, Szajkó Tímeát is.

– Először is azt szeretném elmondani, hogy 1998 óta röplabdázom, azóta életem része lett ez a sportág, ezen belül az MVSC – jelentette ki lapunknak a center. – Eddigi pályafutásomban volt nagyon sok szép időszak, a lányokkal mindig igyekeztünk mindent megtenni a csapatért, a klubért. Sajnos most nem túl rózsás a helyzet, és bár ígéreteket kaptunk, kapunk, ezek nem igazán teljesülnek, ami természetesen nincs jó hatással egy-két játékosra, picit elveszítjük azt a hitet, azt a lelkesedést, amely korábban megvolt. Most is kitartok, csinálom, hiszen az edzéseken ott vagyok és a vasárnapi volt mindössze a második mérkőzésem, amit ebben a bajnokságban, szezonban kihagytam, de nem lenne baj, ha valaki a vezetők közül eljönne hozzánk, beszélne velünk, hogy merre tartunk, mit szeretnének, s rendeződnének bizonyos dolgok is. A vasárnapi távolmaradásomat előre jeleztem Kerekes Attila edzőnek, utalva a kialakult helyzetre, hogy a dolgok nem haladnak pozitív irányba… Amolyan segélykiáltás volt ez a vezetőség felé, azt szeretném, ha rendeződne a klub, a szakosztály körüli helyzet és a csapat a játékra tudna koncentrálni.

A női röplabda NB I állása

1. LINAMAR-Békéscsabai RSE 10 8 1 1 - - - 30:3 29

2. Vasas Óbuda 10 7 2 - 1 - - 29:5 28

3. Újpesti TE 10 4 3 - 1 - 2 23:12 22

4. MTK Budapest 10 6 - 1 1 1 1 24:11 21

5. TEVA Gödöllői RC 10 3 2 1 - - 4 18:16 17

6. Jászberényi RK 9 4 1 - 1 3 - 20:13 16

7. Fatum-Nyíregyháza 10 4 - 1 - 3 2 18:17 14

8. 1. MCM-Diamant Kaposvár 9 4 - - - 2 3 14:15 12

9. TFSE 10 1 2 - - - 7 9:23 9

10. Budaörsi DSE 10 1 1 - - 1 7 7:25 6

11. RÖPKE SE Kecskemét 10 - 1 - - 1 8 4:28 3

12. Albrecht-MVSC-MVSI 10 - - - - 2 8 2:30 0


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!