Európa Kupa – Átrepült a DVTK védekezésén a Landes

Európa Kupa – Átrepült a DVTK védekezésén a Landes
Mont-de-Marsan – A francia csapat elbukhatatlannak tűnő előnyt szerzett az Európa Kupa negyeddöntő visszavágójára az Aluinvent-DVTK ellen. Munkatársunk helyszíni tudósítása Franciaországból.

A női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének első meccsén a francia Basket Landes együttesének vendége volt szerdán este az Aluinvent-DVTK csapata. És azt már a meccs előtt biztosra lehetett venni, hogy egyikük remek sorozata megszakad, vagy a gallok hazai veretlenségije, ugyanis ebben az évadban odahaza mindig nyertek az EK-ban (legutóbb 2014. november 12-én kaptak ki hazai pályán, a nemzetközi porondon, egy magyar gárdától, az Uniqa Soprontól, 65-62-re), vagy az egész sorozatban még makulátlan Diósgyőré, akik a 2015/16-os évadban minden kupameccsüket megnyerték.

Ahogy azt várni lehetett szépen megtelt a kezdésre a csarnok, a hangulat is frenetikus volt, és talán nem veszi sértésnek a hat diósgyőri drukker, – akik először a vendég kispad mellett, a pálya sarkánál kaptak állóhelyet, majd a magyar vándor jegyében álltak a palánk mögött is, hogy aztán nem sokkal később ,,otthont” kapjanak az egyik, pálya végi lelátó felső sorában – ha azt írjuk, hogy elnyomták őket, a dobokat, fúvósokat, és tulajdonképpen egy komplett zenekart bevető franciák.

Hazaival indult

A meccs első kosarát a hazaiak szerezték, Ayim révén, aztán jött Brewer büntetője és Horti triplája (2-4). Nem sokkal később ugyan fordult a helyzet (8-4), de a 7. percben a becserélt Jovanovic büntetőjével ismét a vendégeknél volt az előny, amire a szerb légiós még rátett egy duplát (11-14). Mivel a sok faulttal játszó hazaiak már túl voltak az ötödik hibájukon, sorra dobhatta a büntetőket a Diósgyőr, és ennek köszönhetően vendég előnnyel ért véget az első menet (19-20).

landes

A második játékrész elején Hortira egy percen belül két faultot is fújtak, a hazaiak pedig átvették a vezetést (23-20). Folyamatosan cserélt a López edző, de a védekezés nem akart összeállni, és a Landes is magasabb fordulatszámon pörgött, a vendégek palánkja alatt a kimaradt dobásaik után is kapartak rendesen a labdáért. Aztán amikor Guzman átdobta a zónát, triplát értően, DVTK időkérés következett (30-22). A pauza után viszont 10 lett közte, mert Gluher-Cano újfent betalált (32-22), majd Jovanovic duplája után egy hazai játékos, Basko is megkapta a harmadik faultját, majd Brewer is ugyanígy járt, támadó hibát fújtak be neki. A 18. percben Sliskovic büntetőivel ment tíz fölé a Landes (38-26). Mivel a védőlepattanók szerzésében nagyon halvány volt a DVTK, nem nagyon volt esélye a felzárkózásra, de azért érdekes volt látni, hogy a keményen játszó hazai csapat kihúzta négy faulttal ezt a játékrészt, miközben a Diósgyőr hetet kapott (42-30).

Fordulás után

Az elemében lévő Sliskovic duplájával indult a harmadik negyed, majd jött Ayim kétszer, és újra Sliskovic, mindez szűk két percen belül, így máris 20 pont volt a két csapat között, amikor López edző időt kért (50-30). Mindkét szakvezető nyolc-nyolc játékost forgatott, de a vendégeknél csak Likhtarovich játszott ekkoriban reményt keltően, ám az ő triplái sem tudtak változtatni a meccs menetén (60-40). A 27. minutában Brewer megkapta negyedik személyi hibáját, és mivel lepattanózásban változatlanul a Landes volt a jobb, a franciák megnyugtató előnnyel várták a záró tíz percet (64-49).

Az utolsó játékrész elején Horti szerzett pár centi híján három pontot érő gólt, amire válaszul Gluher-Cano dobta át kétszer is triplát érően a DVTK védőzónáját (70-53). Aztán amikor Guzman is ezt tette, a 34. percben és húsz fölé kúszott a hazaiak előnye, jött a Diósgyőr időkérése (74-53). Igaz, jobban védekezett ekkoriban a piros mezes vendég együttes, de ez nem sokat ért, mert a hazaiak szinte hibátlanul dobtak, ráadásul a diósgyőriek támadásban csak szenvedtek (81-60). A 37. percben Basko bevágta csapata 9. trojkáját (84-60), és a DVTK időkérése sem segített azon, hogy ne legyen kapkodó a vendégek játéka. A vége közte 24 lett, mert utolsó másodpercben célba ért Czank triplája.

Az idei EK-sorozatban a Diósgyőr elszenvedte első vereségét, a Landes pedig megőrizte hazai veretlenségét, és utóbbi együttes óriásit lépett a továbbjutás elérése felé, miközben a kiesés szélére küldte az újdonsült Magyar Kupa-győztest.

– Berecz Csaba –


Jegyzőkönyv

Basket Landes (francia) – Aluinvent-DVTK
89-65 (19-20, 23-10, 22-19, 25-16)

Mont-de-Marsan, 2100 néző. V.: Teixeira (portugál), Arana (spanyol), Rossi (olasz).


Basket Landes: Plagnard (11/3), GUZMAN (8/6), SLISKOVIC (21), Basko (11/9), AYIM (19). Csere: GLUHER-CANO (19/12), Bonnan (-), Barennes (-). Vezetőedző: Olivier Lafargue.

Aluinvent-DVTK: Czank (13/9), Likhtarovich (7/6), Rasheed (6), Horti (13/3), Brewer (5). Csere: Hodges (2), JOVANOVIC (15/3), Szécsi (4). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.

Kipontozódott: Bonnan a 39. percben.


Olivier Lafargue: – Rendkívül motivált volt a csapat, a megbeszélteket jól hajtották végre a játékosok, és volt néhány kiemelkedően jó egyéni teljesítmény is, a jó csapatmunka mellett. Jelentős előnyt szereztünk, de az csak az első meccs volt, a visszavágó még hátra van.

Miguel de Jesús López Alonso: – Ellenfelünk rendkívül céltudatosan és keményen játszott, azonnal megbüntették az eladott labdáinkat, ő diktálták a mérkőzés ritmusát, és ráadásul egy extra dobóteljesítményt láthattunk ma tőlük. Hazai pályán szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig.









hirdetés