Európa Játékok – Zwickl-Veres és Péni is kevéssel maradt le a riói kvótáról

Budapest/Baku, 2015. június 16., kedd (MTI) – Zwickl-Veres Kata és Péni István is közel volt légpuskában az olimpiai kvóta megszerzéshez a bakui Európa Játékokon, amelyen előbbi nyolcadik, utóbbi pedig a kilencedik helyen végzett.


A viadal honlapja szerint Zwickl-Veres kiválóan lőtt a 40 lövéses alapversenyben, 416,7 körös teljesítménnyel a legjobb eredményt produkálta a mezőnyben, s így magabiztosan jutott be a nyolcas döntőbe.

Bakuban minden számban egy riói indulási hely talál gazdára, s a magyar sportoló azzal a tudattal kezdhette meg a finálét, hogy rajta kívül csupán két olyan lövő van a mezőnyben, aki még szerezhet kvótát.

A döntőben mindenki tiszta lappal indult. Zwickl-Veres elsőre 10,5 kört ért el, másodikra viszont csak 9,1-et, amivel komoly hátrányba került valamennyi riválisával szemben. A szabályok szerint a nyolcadik lövés után az utolsó kiesik – majd minden második kör után az éppen leghátul álló -, s mivel a magyar versenyző nem tudott már feljebb jönni, ő volt az első búcsúzó. A kvótát végül a svájci Sarah Hornung szerezte meg, aki nyolcadik helyen jutott döntőbe, ám végül ezüstérmet nyert, mindössze egy tizedkörrel lemaradva a szerb Andrea Arsovic mögött.

A férfiak versenyében a mindössze 18 éves Péni István szintén jól lőtt az alapversenyben, ám balszerencséjére 625,8 körös eredményével egy tizeddel elmaradt a nyolcadik helyezettől, így nem lőhetett döntőt, melybe három olyan lövő került be, akinek nincs kvótája. A versenyt végül a fehérorosz Vitalij Bubnevics nyerte meg, míg a riói kvóta a harmadik helyen végzett izraeli Sergey Richteré lett.

A nőknél Miskolczi Julianna a 27., a férfiaknál a már olimpiai induló Sidi Péter a 26. helyen zárt.

– MTI –