Magyarország

2010.08.19. 06:52

Sok kicsi sokra megy

<p>Megsokszorosodtak ebben az évben a természeti katasztrófák nemcsak a nagyvilágban, hanem hazánkban is.<strong> M. Magyar László jegyzete</strong></p>

Árvizek mostak el házakat, sárlavinák öntöttek el településeket, orkán erejű szelek repítettek tova tetőket, döntöttek be falakat milliárdos károkat okozva, súlyos lelki sebeket ejtve úgy a felnőttekben, mint a fiatalokban Életek egész munkássága lett oda pillanatok alatt, családok maradtak ház és fedél nélkül. A kétségbeesést, a tragédiát csak fokozta, hogy nagyon sok esetben nem volt biztosítás, s nem voltak félretett forintok sem az újrakezdéshez. Honnan is lett volna pénz, amikor a legtöbbször hátrányos helyzetű kistérségekben hátrányos helyzetű családok szenvedték el a pusztítást.

Maguktól nemigen tudnának újból talpra állni a rászorulók, szükségük volt, illetve van még most is az állam segítségére, valamint a széleskörű társadalmi összefogásra. Az idei augusztus 20-i ünnepségen nemcsak az államalapításra emlékezünk, hanem azokra is, akik számára most a „házalapítás” a legfontosabb. Az összefogás napján adakozásra nyílik szívünk és a pénztárcánk is. Sok kicsi sokra megy – tartja a közmondás. Ha felhívjuk az 1749-es telefonszámot, az csak 200 forint adományt jelent a részünkről, azonban e csekély összegből milliók, milliárdok jöhetnek össze, bizonyítva, hogy összefogással bármilyen akadály leküzdhető.

Lehet, hogy tőlünk távol élő, számunkra ismeretlen rászorulókon segítünk most, de azt se feledjük el soha: egyszer még mi is kerülhetünk hasonlóan nagy bajba...

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!