EüM: A kormány felkészült az új influenzajárványra

A kormány felkészült az új típusú influenza hazai megjelenésére, illetve terjedésre – közölte szerdán az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája. A szaktárca azt követően nyilatkozott így, hogy Pesti Imre fideszes képviselő közölte: a kormány nem tájékoztatta a lakosságot a világjárvánnyal kapcsolatban, csak abból a gyógyszerből halmozott fel készletet, amelyek hatásosságával kapcsolatban kételyek merültek fel, és az oltóanyag-gyártással is késésben van. Egyúttal bejelentette, hogy az ellenzéki párt egészségügyi munkacsoportja felajánlja együttműködését a kormánynak a járványra való felkészülésben. A szaktárca szerdai közleményében leszögezi: a kormány, szorosan együttműködve az Egészségügyi Minisztériummal, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal “a nemzeti pandémiás tervben foglalt szakmai programnak megfelelően” felkészült az új típusú influenzára.

A szakmai felkészülés mellett a minisztérium, az ÁNTSZ és az Országos Epidemiológiai Központ honlapjain, valamint sajtótájékoztatókon azonnal és folyamatosan tájékoztatják a lakosságot a friss információkról, és egy ingyenesen hívható zöld szám (06-80-204217) is létezik a minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében – áll a szaktárca közleményében.

Magyarország a minisztérium álláspontja szerint felkészült az oltóanyag gyártására, az Omninvest kft. évek óta “kiváló minőségű” szezonális influenza-vakcinát gyárt, amely minden nemzetközi szakmai követelménynek megfelel. Magyarországon már megkezdődött a vakcina tömeges gyártására való felkészülés, amelynek eredményeképpen szeptember végére rendelkezésre fog állni az engedélyezett, biztonságos oltóanyag. Október elejére pedig megkezdődhet a lakosság tömeges oltása mind a szezonális, mind a pandémiás vakcinával – közölték.








hirdet�s