EU-konform állatmenhelyet adtak át Győrött

Jobb híján saját zsebből tartja fenn egy alapítvány a pénteken átadott új győri állatmenhelyet. Ez Magyarországon az első olyan állatotthon, amely minden uniós előírásnak megfelel. Az éves működési költsége körülbelül ötmillió forint. Ezt az egy százalékos felajánlásokból remélhetőleg fedezni tudják – de az adminisztráció miatt leghamarabb csak szeptember elején kaphatja meg a pénzt az alapítvány.

Az Emberek az Állatokért Alapítvány szinte kizárólag adományokból építette a 80 férőhelyes menhelyet, összesen 32 millió forintból. A területet például a helyi kommunális szolgáltató adta, jelképes összegért. Amíg az adók 1százalékából felajánlott összeg meg nem érkezik, addig maguk fizetik a működési költségeket, vagyis a tápot, a takarítást és az orvosi ellátást is. A kötelező orvosi ellátás majdnem 3 millió forintba kerül évente. A fenntartás a közüzemi díjakkal, tisztító szerekkel, illetve a dolgozók fizetésével együtt még 2 millió forint – mondta a Független Hírügynökségnek Jahoda Maja, az alapítvány vezetője.

Az APEH augusztus 31-ig mindenkit kiértesít a felajánlásokról. Ezután az érintetteknek előbb vissza kell igazolniuk, hogy jogosultak a támogatásra, csak ezt követően utalják át nekik a pénzt – mondta pénteken Bakonyi Ágnes, az APEH sajtószóvivője. A jelenlegi törvényi szabályozás alapján az alapítvány legkorábban csak szeptember elején jut hozzá a felajánlásokhoz, addig saját zsebből kell fenntartaniuk az állatmenhelyet. Eddig körülbelül 4 – 4 és félmillió forint gyűlt össze az alapítvány számára.