EU-elnökség – Teljesítette a soros magyar EU-elnökség, amit vállalt – Győri

EU-elnökség – Teljesítette a soros magyar EU-elnökség, amit vállalt – Győri
Brüsszel (MTI) – Az európai uniós ügyekért felelős államtitkár szerint féléves soros EU-elnöksége alatt Magyarország “tulajdonképpen teljesítette, amit vállalt”.

Győri Enikő szerdán Brüsszelben, az uniós intézményrendszerhez tartozó Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) plenáris ülésén felszólalva értékelte az elnökség munkáját, megjegyezve, hogy abból “két fontos hét” még hátravan.
    Idézte Jerzy Buzek európai parlamenti elnököt, aki nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a magyar elnökség alatt az Európai Unió erősebb lett.
    Győri Enikő külön köszönetet mondott azokért az ajánlásokért, amelyeket az EGSZB fogalmazott meg aktuális ügyekben, segítve az elnökség munkáját is. Úgy ítélte meg, az elnökség jól működött együtt a bizottsággal, annak magyar tagjaival.
    Sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra is, hogy az egyes tanácsülések előtt az elnöklő miniszter vagy államtitkár egyeztetett a témában illetékes civil szervezetekkel.

2014 legyen a család éve az EU-ban

    A plenáris ülésen az államtitkár ismét hangsúlyozta az elnökségnek az embert középpontba helyező politikáját.
    Bejelentette, hogy az elnökség javaslatot tesz majd arra, hogy 2014 legyen a család éve az Európai Unióban.
    A magyar államtitkár kiemelte azt a hozzájárulást, amelyet az uniós szerv adott az önkéntesség – idén zajló – európai évének keretében tartott elnökségi rendezvényekhez.
    Felhívta a figyelmet Győri Enikő az unión belüli gazdasági koordináció erősítésében magyar elnökség alatt tett lépésekre, valamint a foglalkoztatás és a versenyképesség növelését célzó Európa 2020 program céljainak végrehajtása érdekében tett erőfeszítésekre. Az elnökség lépéseket tett az erős Európa irányában a kohéziós politika, a közös uniós mezőgazdasági politika és az energiapolitika területén is – hangoztatta. Megemlítette a romastratégiát, a Duna-stratégiát, továbbá az EU-bővítés, a schengeni övezet bővítése és a migráció terén elért eredményeket is.
    Az uniós ügyekben elsősorban konzultatív jogkörű EGSZB hozzászóló tagjai szintén sikeresnek értékelték az elnökséget.
    Staffan Nilsson elnök egyben további sikereket kívánt a félévből még hátralévő időszakban. Külön méltatta a magyar elnökség nyitott hozzáállását a civil szervezetek álláspontjának figyelembe vételéhez.
    A plenáris ülésen felszólaló magyar EGSZB-tagok közül Vértes János (Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége) úgy fogalmazott, “egész Európa kellemesen csalódott” a magyar elnökségben. Úgy vélte, az ország gazdaságilag egyre erősebb lábakon áll, a soros elnökség eredményei pedig magukért beszélnek.
    Baráth Etele volt uniós ügyi miniszter szintén méltatta az elmúlt félévben az unió élén végzett munkát, úgy vélve, hogy mind a növekedés, mind a foglalkoztatás területén “sikerült néhány olyan cöveket leverni, amelyekre tovább lehet építeni”.
    Kérte ugyanakkor, hogy Magyarországon a tervezett új fórum, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács létrehozásával ne vesszenek el az érdekegyeztetésben eddig szerzett értékek.

Győri Enikő: hatékonyabb érdekegyeztetés

    Győri Enikő erre válaszolva elmondta: a javasolt új intézményi rendszer célja éppen az, hogy az érdekegyeztetés az eddigieknél hatékonyabb keretek között folyjék. Az egyeztetést a kormány ezután jóval szélesebb körben kívánja lefolytatni, mint eddig, nemcsak a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel, hanem a kamarák, a tudományos élet és a civil társadalom képviselőivel, valamint a történelmi egyházak delegáltjaival is egyeztetni kíván.
    Weltner János, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség képviselője gratulált az elnökség “kemény és jó munkájához”. Külön felhívta a figyelmet a foglalkoztatás javításának fontosságára és a szegénység csökkentését célzó erőfeszítések szükségességére, illetve a kettő összehangolására.








hirdet�s