EU 50. ÉVFORDULÓ – Kohl nem lesz ott a szülinapi bulin

Nem vesz részt az EU 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken a német egyesítés apja, Helmut Kohl. Az egykori német kormányfő ugyanis térdműtétje után lábadozik, jelentette be a politikus irodája.

Kohlt februárban operálták meg, a műtét jól sikerült, de a 76 éves nyugdíjas politikus még rehabilitációs kezelés alatt áll.

Kohl 1982 és 1998 között volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso egy német rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy Kohl Nobel békedíjat érdemelne azért, amit Európa újraegyesítéséért tett.

Az Európai Unió 27 tagállamának vezetői a hét végén emlékeznek meg az integráció létrehozásának 50. évfordulójáról. Az ünnepség csúcspontjaként vasárnap közzétesznek egy nyilatkozatot Európa legfontosabb közös alapelveiről és céljairól.








hirdet�s