2012.02.11 16:01; Frissítve: 2012.02.11 17:27


Etiópiai merénylet – Eltemették Fábián Tamás hamvait

Fábián Tamás búcsúztatása Fábián Tamás búcsúztatása - © MTI Fotó: Varga György
Vasvár, 2012. február 11., szombat (MTI) – Örök nyugalomba helyezték szombaton Vasváron Fábián Tamásnak, a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatának a hamvait a családi sírboltban.

 A szegedi kutatókból álló turistacsoportot január 17-én érte támadás Etiópia Afar térségében, az Erta Ale vulkán közelében. A merényletben Fábián Tamás mellett életét vesztette Szabad Gábor 39 éves kutatóorvos, valamint két német és egy osztrák állampolgár.

Az 53 éves korában terrortámadásban meghalt geográfust több mint kétszázan kísérték el utolsó útjára, családtagjai, barátai, kollégái, tisztelői búcsúztak tőle.

A vasvári római katolikus plébániatemplomban gyászmisét mondtak lelki üdvéért, majd a helyi temető ravatalozója előtt életét és tudományos munkásságát szegedi tanártársai méltatták.

Mezősi Gábor professzor, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének tanszékvezetője úgy fogalmazott: a szülők jó gyermeket, a kollégák lelkiismeretes munkatársat, a diákok kiváló tanárt, sokan pedig jó barátjukat veszítették el.

Felidézte közös kutatóútjaikat, a diákoknak is élményszámba menő közös terepgyakorlataikat, azt a több évtizedes szorgalmas és kitartó kutatómunkát, amelynek Fábián Tamás részese, egyik irányítója volt. Rakonczai János docens búcsúbeszédében felidézte több olyan közös útjuk emlékét, amely sokszor a veszélyektől és viszontagságoktól sem volt mentes. Bolíviai útjukat, amikor mindkettőjüknek ellopták értékeiket, vagy amikor a Ticitaca-tó melletti vulkánon sátrukban befagyott a víz. 

Mint mondta, Fábián Tamás minden körülmények között a lehető legkörültekintőbben járt el, szervezte és vezette az expedíciókat. Jártak  Guatemalában, ahol miután megtudták, hogy fegyveresektől kell tartani, inkább lemondtak az Atitlán vulkán megmászásáról, Izlandon pedig Tamás úgy szervezte a Fjöllum folyó négy vízesésének  meglátogatását, hogy délelőtt a keleti parton, délután pedig a nyugati parton utazzak, mert így lehetett a legjobban fotózni – mutatott rá egy példával barátja Fábián Tamás alaposságára.

Rakonczai János elmondta: méltó emléket kívánnak állítani elhunyt kollégájuknak, egy fotóalbum összeállítását tervezik az általa készített csodálatos képanyagból, egyedülálló ásványgyűjteményének pedig olyan állandó kiállítóhelyet keresnek, amely megőrzi emlékét. A gyászszertartás előtt a vasvári temető ravatalozójában Fábián Tamás fényképe mellett egy különleges üveg kristályformában helyezték el hamvait, olyan volt, mintha egy ametiszt ásványt formázna. Barátai ezzel is méltó módon kívántak búcsúzni az ásványok szerelmesétől.

A szertartásra már zárt urnában helyezték el a hamvakat, amit a szakadó hó ellenére is sokan álltak körül, kísértek el egészen a családi nyughelyig, ahol végül egyházi szertartás keretében helyezték el a kegyelet virágait és az emlékezés koszorúit.  

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Rákay Philip: jövőre is showműsorban kellene kiválasztani az Eurovíziós Dalfesztiválon indulót
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óriási dolognak tartja Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa, hogy Wolf Kati [...] tovább »
Hárman vehettek át idén a Hégető Honorka-díjat
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Hárman vehették át idén az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről [...] tovább »
PannErgy: folytatódnak a Miskolci Geotermikus Projekt munkálatai
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Miskolci Geotermikus Projekt részeként, a február közepén lezárult [...] tovább »
Megadta magát a forint, 300 felett az euró
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Jelentősen gyengült a forint, az eurót 300 forint fölött jegyzik [...] tovább »
KSH: mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés