Eszünk, iszunk, vagy utazunk?

Akt.:
Illusztráció - Eszünk, iszunk, vagy utazunk?
Illusztráció - Eszünk, iszunk, vagy utazunk? - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – „Higgyék el, előfordulnak olyan esetek is, amikor az ellenőrt megtapsolják…” Interjú: Szórád Róberttel, az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatójával.

Az elmúlt hetekben számtalan olvasói levél érkezett szerkesztőségünkben, amelyben az MVK ellenőreinek munkáját kifogásolták. Leginkább azt, hogy több esetben leszállítottak a villamosról, buszról olyanokat, akik ettek, vagy valamilyen üdítőt fogyasztottak. S mint kiderült, valóban nem lehet tömegközlekedési járművön enni és inni. Illetve az utóbbit lehet, de megvannak a szabályai. A panaszokról, a szabályokról Szórád Róbertet, a cég üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatóját kérdeztük.

Útban Önökhöz az egyik kolléganőm a lelkemre kötötte, kérdezzem meg, hogy miért szállították le a villamosról a terhes barátnőjét, amiért az egyik üdítős cég által osztogatott frissítőt fogyasztotta. Ma már szinte mindennaposak az ilyen történetek, így nem árt rendbe tenni, mit lehet és mit nem a helyi közlekedés járművein. Illetve az erről szóló szabályzat hol érhető el?

Szórád Róbert: A korábbi utasszabályzat júniusig volt érvényben, ebben konkrétan nem szerepelt, hogy nem lehet enni, inni a villamoson és buszon. Ebben azt határoztuk meg, hogy olyan tevékenységet, amely kárt okozhat, vagy zavarhatja a többi utast, nem lehet végezni. Ebbe beletartozik az italfogyasztás, hiszen nem hinném, hogy bárki örülne annak, ha mondjuk kólával nyakon öntenék. Illetve evőeszközt sem lehet használni, hiszen hirtelen fékezésnél balesetveszélyes lehet.

Az új szabályzat konkretizál?

Szórád Róbert: Igen, szó szerint kimondja, hogy ételt, italt nem lehet fogyasztani a járműveken. Kivéve persze az olyan italt, ami petpalackban van azaz visszazárható flakonban. Rengeteg vád ért minket, hogy nem engedjük a vízfogyasztást. Ez nem igaz, ráadásul a kánikulában külön felhívtuk az ellenőrök figyelmét, hogy, petpalackos ásványvízért nem büntethetnek. Az persze más, ha valaki felbontott dobozos üdítővel száll fel, hiszen nyakába öntheti a másik utasnak, vagy kiömölhet az ülésre, földre, foltot hagyhat az ülésen. Ha valaki ebbe beleül, a kártérítési igénye nálunk jelentkezik, hiszen nem tudni, ki okozta a bajt. Van néhány ilyen ügyünk…

Rendben, nem eszünk, nem iszunk a járműveken, de nem lenne utasbarátabb megoldás, mondjuk az ellenőr először udvariasan figyelmeztetné az illetőt, és nem egyből büntet, vagy rendőrt hív?

Szórád Róbert: Dehogynem, és általában ezt is alkalmazzák a jegyellenőreink. Először megkérik az utast, tegye el az italt, vagy ételt, csak rendszerint az utas reakciója durva, elutasító. Mivel az utóbbi időben megsokszorozódtak a panaszok, megpróbáltuk megnézni, mi a valóság. A legtöbb esetben kiderült, nem úgy történt, ahogy az utas elmesélte. Kivizsgáltuk az eseteket, éppúgy, mint minden panaszt. Igyekszünk tanulni a hibáinkból, minden esetből, ezért arra kérjük az utasokat, ha gond van, hozzánk forduljanak panaszaikkal, a legtöbb ilyen esetről ugyanis az internetről értesülünk. A problémás eseteket le szoktuk modellezni ellenőreinkkel, hogy többet ne fordulhasson elő. Azt azonban ki kell jelentenem, munkatársaink mindig jogszerűen járnak el, sajnos ez nem mindig életszerű, de igyekszünk, hogy a jövőben az legyen.

Mi lehet az oka, hogy mostanában egyre több az ilyen panasz?

Szórád Róbert: Azt gondolom, elindult bizonyos hecckampány, miközben nem csak Miskolcon van ilyen szabályozás, az országban mindenhol. Most Miskolc van porondon…A Facebook, az internetes fórumok hatalmas lehetőséget kínálnak arra, hogy negatív történeteket osszanak meg az emberek. Viszont van egy nagyon jó eszköz a kezünkben, ez a fedélzeti- és a megállókban elhelyezett kamera, így vissza tudjuk nézni, mi történt, és ezek szinte kivétel nélkül a mi igazunkat támasztják alá. És a közlekedési hatóság is, ami az MVK felettes szerve áll, és sokkal inkább fogyasztóbarát, mint vállalatbarát, sokszor nekünk ad igazat. Mi mindent utaspanaszt, ami beérkezik hozzánk, rögzítünk, kivizsgálunk. Ami nem névtelen, arra választ is adunk. Hivatalosan 30 nap a határidő, de a belső szabályzatunk szerint 10 napon belül megválaszoljuk.

Gondolom ennyi panasz után az ellenőrök is kapnak hideget, meleget?

Szórád Róbert: Ez az egyik legszörnyűbb. Úgy érzik, őket szeretnék lejáratni. Bizonytalanok, hogy jól csinálják-e vagy sem. A cég kiáll mellettük, persze azok mellett, akik udvariasak, utasközpontúak. Segítünk is, hogy ilyenek legyenek, hiszen konfliktuskezelő tréningeken vesznek részt. De ha a vizsgálatokon kiderül, az ellenőrnek is vaj van a fején, akkor a cég megválik tőle.
Nem egyszerű nekik sem, hiszen ez nem egy szeretett szakma. Senki nem fogja fel, hogy ők nem bevételt termelnek a cégnek. Az MVK nem büntetésből, szabálysértésekből akar bevételt, hanem jegy- és bérletvásárlásból.

A panaszok kapcsán sokszor felmerül, az ellenőr a gyenge, idős, vétlen embereket büntetni, de a hangoskodó utasokhoz nem mer szólni.

Szórád Róbert: Mutassunk látleleteket? Nem hiába volt a rendőri megerősítés, amit az utasok nagy része örömmel fogadott. Higgyék el, előfordulnak olyan esetek is, amikor az ellenőrt megtapsolják, mert mert intézkedni, csak ezek kevésbé kerülnek ki a világhálóra…

ÉM


Betartotta az MVK szabályait, elájult a miskolci villamoson a fiatal lány

Miskolc – A “Miskolcon hallottam” Facebook csoporton osztotta meg múlt szerdai történetét egy miskolci lány, amikor is a hőségben összeesett a miskolci villamoson. tovább »

Az utasok válasza az MVK-szabályokra: vízivós flashmob

Miskolc – Facebookon vetette fel valaki, hogy az MVK megváltozott utazási feltételeire reagáljanak tömeges vízivással. tovább »

Újabb MVK-s sztori: 74 éves nénit büntettek meg a vízért

Miskolc – “Én azon háborodtam fel, hogy a napokban, amikor hőségriadó volt, a miskolci villamoson megbüntettek egy 74 éves öreg nénit, mert víz volt kezében! Ez már hallatlan!” – Újabb elképesztő történet a miskolci közösségi közlekedésről Olvasónktól. tovább »

“Mit jelent az OLYAN mértékben? ” – újabb olvasói panasz az MVK-ra

Miskolc – Olvasónk részletesen átnyálazta az MVK utazási szabályait és feltett néhány kérdést a vállalatnak, de választ nem kapott. Nézzük meg akkor együtt az alábbi pontokat. tovább »

MVK-ellenőr a villamoson: “Mi van, étteremben érzik magukat?”

Miskolc – A megállóban ott állt a többi ellenőr is és két rendőr. Szó nélkül végignézték, az együttérzés halvány szikrája nélkül, hogy a gyermekem előtt totál megsemmisülök. Végül az egyik rendőr próbálta azért vigasztalni a lányom azzal, hogy „ne sírj kislány!” Erre Bodza ránézett és a következőt mondta: „Könyörgök ne tessék minket megbüntetni, tessék már minket elengedni!” – Újabb MVK-s sztori, ami ezúttal a villamoson történt szombaton. tovább »

Küldjön hírt – “Kívánom Önnek, hogy csak ennyi problémája legyen az életben”

Miskolc – Olvasónkat hét közben a villamos leszállításos történetéről írt, illetve az MVK kommunikációjára panaszkodott. Utastársa azonban a miskolci közlekedési társaság védelmére kelt. Íme az olvasói levél! tovább »

Olvasónk küldte: Leszállították az utasokat, majd mégis továbbment a villamos

Miskolc – Olvasónk szeretett volna munka után hazajutni Miskolc belvárosából csütörtök délután, sikerült is: a Centrumtól Felső-Majláthig 55 perc alatt… tovább »

Olvasói levél: “Hiába jeleztem dolgokat az MVK-nál”

Miskolc – “A megállóban lemérve az utazóközönség hangját, másokkal is konzultálva erről, többen is gyengének ítélik meg a miskolci tömegközlekedést” – írja Olvasónk. tovább »

Miért lassítanak a villamosok Miskolcon?

Miskolc – Miért kell lelassítaniuk a villamosoknak Diósgyőrből a belváros felé haladva a Malomszög utcai megálló után lévő váltónál? – tette fel a kérdést olvasónk hozzáfűzvén, néhány éve nem kevés pénzből felújított – a teljes villamospályát a Zöld nyíl projekt részeként újították fel a közelmúltban 37 milliárdból, ebből a pénzből vásárolta a város a villamosokat is – sínekről van szó. tovább »

Kisiklott a Skoda villamos Miskolcon

Miskolc – Kisiklott az új Skoda villamos kedden este a Tiszai pályaudvarnál, a hátsó kerekei ugrottak le a sínről, szinte felszántották a sín melletti aszfaltot. tovább »

A használtautók között hirdetik a miskolci villamosokat

Miskolc – Az ismert használtautó portálon akadtunk rá a jó öreg miskolci bécsi villamosokra. Másfél millió+áfáért meg lehet venni, csak legyen pénze elszállítani. tovább »

Küldjön hírt – “Ellenőrt minden miskolci villamosra!”

Miskolc – “Ha az ÁNTSZ ellenőrizné az üléseket, a kapaszkodókat bakterológiai szempontból, biztos meglepődnénk, hogy nemcsak a pénzen van sok kórokozó (korábban volt ilyen vizsgálat, hogy milyen koszos a pénz)” – írja Olvasónk. tovább »

MVK: Csak visszazárható itallal

Miskolc – Nem lehet az MVK járműveire nem vissza­zárható csomagolású étellel, itallal felszállni. tovább »

Küldjön hírt – “Nem érdekel, hogy kilyukasztotta a jegyét, le lehet szállni, majd megbüntetik”

Miskolc – “Pénteken délután 3 körül nyugodtan utazok a villamoson, felszáll egy hölgy és a kislánya egy-egy pohár itallal vagy jégkásával a kezükben. Egyszer csak a villamosvezető ajtót törve hátrafut majd így szól” – kezdi levelét Olvasónk. tovább »

Mi járhat a lovagló pózos utazásért a villamoson?

Miskolc – Itt a nyár kellős közepe, tombolnak hormonok és előfordul, hogy a tömegközlekedési eszközön se bírunk magunkkal, mint ahogy az a pár, akiket egy nehezen félreérthető szituban kaptak lencsevégre a miskolci villamoson. tovább »

Fotó: Lovagló pózban utazó hölgy a miskolci villamosról

Miskolc – Képrejtvény: ez már aktus vagy csak előjáték? Úgy látszik hódít a public sex Miskolcon, legutóbb a villamosmegállóban teljesedett be egy szerelem, újabban már megvárják a villamost is. tovább »

Olvasónk küldte: Otthon is a szoba közepére?

Miskolc – Újabb észrevétel érkezett egyik Olvasónktól a miskolci közösségi közlekedés kapcsán: ezúttal a 21B-s járat utasainak viselkedése és a jármű tisztasága nem volt rendben. tovább »

Újabb MVK-s sztori: Csak a kakaós csigáért büntetnek, a vodkáért nem?

Miskolc – A kakaós csigás eset óta újabb és újabb történeteket kapunk Olvasóinktól a miskolci közösségi közlekedés kapcsán. Azzal mindenki tisztában van, hogy nem felelhet minden utasért az MVK és nem állhat minden buszon plusz ember, de az sem járja, ha a piti dolgok miatt vegzálják az utasokat. Íme a sztori! tovább »

Küldjön hírt – Nagyon ráfázott az olvasónk az MVK ügyfélszolgálattal

Miskolc – Olvasónk elvesztette az összes iratát, majd beindult a szokásos kálvária: mindenből újat, rengeteg pénz és idő. Aztán felhívták az MVK-tól, hogy ott van náluk az összes irat… tovább »

Olvasónk küldte: Miskolci villamosmegállóban szexelt egy pár

Miskolc – Egy szemfüles olvasónk küldte be a fenti fotót nem sokkal hajnali 1 előtt. Videót is kaptunk, de azt inkább nem publikálnánk, mert az már csak felnőtt portálon állná meg a helyét. tovább »

Kakaós csiga miatt bírságoltak volna a villamoson az ellenőrök Miskolcon

Miskolc – Nem egyedi eset, hogy az MVK ellenőreivel konfliktusba keverednek azok az utasok, akik ivásra, ne adj Isten evésre vetemednének a járatokon. Nemrég egy energiaital miatt, most egy kakaós csiga miatt feszültek egymásnak az ellenőrök és az utasok. Olvasónk beszámolója. tovább »

Mit nem szabad a miskolci buszokon?

Miskolc – A tegnapi energiaitalos cikk miatt összeszedtük és animált képekkel illusztráltuk azokat az eseteket, amikor bárkit, bármikor leszállíthat egy ellenőr. tovább »

Facebookon terjed: Energiaital miatt szállítottak le egy lányt a buszról Miskolcon

Miskolc – A közösségi oldalon terjed egy poszt, miszerint egy kibontott energiaital miatt szállítottak le egy lányt a miskolci 35-ös buszról. Június 15-től valóban van egy ilyen szabály. tovább »










hirdetés