Eszét vesztette a kilói helyett a „csodaszertől”

Samantha Pressdee
Samantha Pressdee
Súlyos beteg lett a nő, aki csupán néhány kilótól akart megszabadulni egy neten rendelt fogyasztó „csodaszer” segítésével.

Amikor Samantha Pressdee bejelentkezett az internetre egy szerencsétlen nap, az volt a célja, hogy egy növényi alapú diétás pirulát rendeljen meg. A cél teljesült is, csak éppen nem a várt eredményt kapta…

A 28 éves táncosként dolgozó Wednesburyben élő nő szeretett volna egy új előadáshoz jobb formába kerülni, és még a próbák előtt elakarta kezdeni a pirulák szedését. “Zsírpárna volt a hasamnál és ettől akartam megszabadulni” – nyilatkozott az okokról a Daily Mailnek a táncosnő. “A rendelés előtt a neten utánaolvastam a szernek és nagyon jók voltak a vásárlói vélemények. És bevallom, az is meggyőzött, hogy egy hírességgel reklámozták a Tv-ben, s azt gondoltam, akkor ez a termék biztosan jó. Három hónapra való adagot rendeltem meg.”

A nő 29 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett ki a “csodaszerért“, s bár látta magán a változásokat, csak a három hónap letelte után érezte, hogy a személyisége átalakult. A nő a pirulák hatására paranoiddá vált, és – mint megjegyezte – még csak nem is a szertől fogott. Közel 13 kiló fölösleg, ment le róla, de az szerinte inkább azért, mert olyan mániás állapotba került, hogy alig tudott enni és aludni.


Három hónapig szedte a fogyasztó bogyókat

“Mikor a tabletta szedése után meglátogattam anyukámat, ő azonnal észrevette, hogy valami baj van velem. Hétköznapi esetekben egyszerűen csak elvesztettem a türelmemet, például egy ebédnél a testvérem rosszat szólt és én ételestől a földhöz vágtam a tányéromat és utána nem tudtam, hogy ezt miért tettem. Viszont nem ismertem be, hogy tényleg valami megváltozott bennem, s ahogy tovább szedtem a tablettát úgy súlyosbodott a helyzet. Volt egy nagyon-nagyon kellemetlen esetem is, mikor Londonba mentem vonattal és a következő megállót mondták be, de én azt hittem, hogy rólam beszélnek a hangosbemondóban. Mindenkivel üvöltözni kezdtem a vonaton, majd leszálltam a következő állomáson és órákig csak kószáltam, miközben idegeneket szólítottam le és bizarr szöveges üzeneteket küldtem mindenkinek.”

Végül egy újabb kiborulásnál a szülei hívták ki a mentőt, ahol kezelni kezdték Samanthát és ahol az is kiderült, hogy mi okozta a nő megváltozását. Az általa szedett tablettákban ugyanis egy régen betiltott alkotóelem, egy kínai gyógynövény, az Ephedra volt benne, amit lelki és fizikai betegségre való hajlamosítás miatt vontak be több országban is.


Az orvosok véleménye

Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy online módon (is) számolatlan mennyiségben férhetünk hozzá a különböző fogyást ígérő szerekhez, s elsősorban a nők könnyedén rendelik meg ezeket bízva a könnyű fogyás esélyében.

Dr. Ian Capbell igazgató orvos a daily mailnek nyilatkozva arról beszélt, szkeptikus az ilyen tablettákkal kapcsolatban, szerinte ezekkel semmilyen eredményt nem lehet elérni, ha pedig igen azoknak mind vannak súlyos mellékhatásai. “Két szer van ebben az országban, ami receptre is elérhető és gyógyszertárban forgalmazzák, minden más szer nem működik, vagy nem biztonságos.”
Raymond Cixon a londoni Capio Nightingale kórház addiktológusa egyetért a fenti állatással: sőt szerinte a fogyást ígérő gyógyszerek többsége nem egyszerűen haszontalanok, hanem egyenesen átverések. “Ezek gyakran hitelesnek tűnnek, de a valóságban semmilyen orvosi háttér nincs mögötte”.

Nemrégiben készült egyébként egy tanulmány, amiben többféle interneten kapható fogyitablettát vizsgáltak be. Egy részük hamisítvány volt, más részüknek a tényleges alkotóeleme a babahintőpor és más, ólom-alapú összetevők voltak…
– MON –