„Viktória? Imádják. Élvezem a sikert”

Kincses Károly
Kincses Károly - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Sokat játszik, négy darabban is látható az idén Kincses Károly. Aki 18 éve van Miskolcon.

Aznap, amikor beszélgetünk, A kutya különös esete az éjszakában című darabban játszik. A Mark Haddon regényén alapuló előadásra a cikk szerzője tinédzserkorú lányának is jegye van, így adja magát a kérdés, hogy vajon tetszeni fog-e neki. Kincses Károly pedig őszintén bevallja, először nem bízott benne, hogy így lesz, de hatalmas a siker.

Minek köszönhető?

Kincses Károly: Attól tartottam a próbák során, hogy unalmas lesz. Lecsupaszított a díszlet, és nagyon figyelni kell arra, hogy mit beszélnek a színpadon. Talán nem hittem a gyerekekben? Nagyon meghatott, amit tapasztaltam, hogy mekkora szolidaritás van bennük. Az előadás egy autista kisfiúról szól, aki teljesen más, mint ők, és akit mégis ovációval fogadnak a végén, annyira együttéreznek vele. Pedig 12 éves gyerekek. És minden előadáson ez van, abszolút veszik a problémáit, végig drukkolnak neki. De a felnőtteknek is sokat mond a darab, talán nekik még többet. Fontos előadás, beleláttat az autisták világába, hogyan élnek magukba zárva, és ugyanakkor van egyfajta dolog, amihez úgy értenek, mint senki más.

kincses-karoly01-st
Hat szerepe van az előadásban. Hogyan jeleníti meg?

Kincses Károly: Mellékepizód az enyém, nem is szerepek ezek, hanem figurák, amelyek szinte fényképként jelennek meg a főhős tudatában. Egyfajta maszkok. Ezt lehet élvezni, de nagy dolgokat nem lehet belőle kihozni. Ha már el tudja a színész választani ezeket a figurákat egymástól, már eredmény. Ha az ember színjátékos, akkor megtalálja benne az örömöt, mert ha látja a visszaigazolást, ha esetleg azon az egy mozdulaton nevetnek és megértették, már megérte. Mert akkor ez színészet még mindig.

Prózai szerep, pedig operett-musical színészként végzett…

Kincses Károly: Ez nem baj, sőt mindig is a prózai színészet vonzott. A Madách Színházban kezdtem az életemet, három évig voltam ott, nagyon jó dolgokat játszottam. A színművészetire 18 évesen Várkonyi Zoltán osztályába jelentkeztem, a harmadik rostáig jutottam el. Aztán belső építészettel foglalkoztam, majd indult az operett-musical osztály, ahová simán bekerültem. De nem akartam én énekes lenni sosem. Csak hát volt egy hangom, azt használták, ha nem is volt hozzá zenei alapképzettségem. Később az operairodalom nagy nehéz műveit, a Rigolettót, a Nabuccót, A Sevillai borbélyt is elénekelhettem. És kevesen mondhatják el magukról, hogy Debrecenben, ugyanabban az évadban énekelhették a Rigolettó címszerepét és eljátszhatták A néma leventében Agárdi Pétert.

Csináltam mindent az ég világon. Az Operettszínházban öt évet voltam, majd Józsefvárosi Színház, Békéscsaba, Debrecen, Eger és Miskolc. Már 18 éve itt vagyok. Itt a Bánk bánban kezdtem, majd a Szerelmi bájital, a Don Pas­quale következett, most utoljára az Erkel Színházban a Rigolettóban Monteronét énekeltem. De igazából macerás dolog az éneklés. Állandóan azzal kell foglalkozni, hogy most szól-e, nem szól-e. Inkább a prózai szerepek. Amikor az első díjamat kaptam, a legjobb alakítás díját a hatvani Aranyfácán fesztiválon, A szélhámos királyban öt különböző karaktert játszottam, az is prózai szerep volt.

Tizennyolc éve Miskolcon van. Mi tartotta itt?

Kincses Károly: El kellett jönnöm Debrecenből, az új igazgatóval nem értettük meg egymást. Nem szerettem volna szabadúszó lenni, hiszen a sárga csekkeket be kell fizetni. Egy év Eger mellett énekeltem Miskolcon a Bánk bánban, majd Hegyi Árpád Jutocsa a következő évadra Miskolcra szerződtetett. Itt lettem állandó tag és Egerben lettem vendég egy-két évig. Itt már öt igazgatót megéltem, ez is egyfajta csúcs. Nem könnyű egyébként, mert a színészet a pillanatok művészete, addig él, amíg az ember fenn van a színpadon. Ha a néző hazamegy, onnan vége, minden nap újra kell kezdeni, újra és újra, állandóan. Mindegy, mit csináltál egy vagy tíz éve. A lényeg, hogy most mit csinálsz. Minden igazgatónak bizonyítani kell. Végül is én elégedett vagyok, az én koromban – a színházban most én vagyok a legidősebb színész – itt vagyok. Rengeteg kollégáról tudok, aki már rég elhagyta a pályát. Négy darabban sokat játszom. Ha csak egy méltó szerep jut egy évadra, ami az önbecsüléshez kell, már jó. Egy darab, amiben nekem tapsol a közönség.


És van ilyen ebben az évadban is, a Viktória operettben John Webster szerepe. Szereti?

Kincses Károly: Tavaly meg a Romulusban, előtte meg a Jégapó a Holdbéli csónakosban. Szeretem. Már játszottam Egerben is korábban, ott is óriási siker volt. A miskolci előadás teljesen más felfogás, de imádja a közönség és én is. Egy másik dimenziót tudott kitalálni Béres Attila rendező. Ez egy érdekes dolog egyébként. Minden generáció valami újat, valami frisset akar belehozni, itt is sikerült, és nekem is van benne hál’ istennek részem, jó kritikát is kaptam. Emellett Attila nem engedte, hogy rutinból menjen a dolog. Ez a próbák során nyilván rosszulesik, hogy nem engedik az évtizedes tapasztalatot érvényesülni, de frissességet is jelent a színjátszásban. Az Operettszínházban még Németh Marikával játszottam a Csárdáskirálynőben, ott még bécsi elegancia volt, ami azért nem veszett el, de egyfajta lezserebb megközelítés jellemzi az előadást, és ez jót tesz a lelkemnek is. Élvezem a sikert. Jó a fiatalokkal együtt dolgozni, nagyon tehetségesek, szerethető gyerekek. Van bennük tisztelet és szeretet, és ez kölcsönös. Jó a viszony a színházban a korosztályok között.

Mi vár még önre ebben az évadban?

Kincses Károly: A La Mancha lovagja musicalt kezdjük februárban próbálni, a papot játszom majd. Ez már a negyedik találkozásom lesz a darabbal, izgalommal várom, hiszen ahány rendező, annyiféle felfogás. Sosem vágytam egyébként arra, hogy a fővárosban legyek valami nagy celeb, nem mennék vissza Pestre sosem. Boldog voltam, amikor megismertem a vidéki színi életet, sok mindent megkap az ember, amit egy fővárosi színházban sosem kapna meg, lehet, ma már nem is lennék a pályán. Itt még társulat van, itt nem kell úgy elmenni egymás mellett, hogy azt sem tudom, ki kicsoda. A közönség pedig egy idő után még meg is süvegel az utcán, és ez nekem pont elég.

Hajdu Mariann


Névjegy

Kincses Károly

  • Született: Újpest, 1948. március 10.
  • Tanulmányok: Színművészeti Főiskola – musical szak, 1980
  • 1999-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja