Gyön az ólmos eső

Akt.:
„Gyön az ólmos eső, bátya!” – mondta a taxiból kiszállva a csávó. Gyön, így mondta. Lendületesen, elegánsan. Úgy, ahogy „ólmos esőben” esnek hanyatt az emberek, akiknek elmondták ezerszer, hogy lehetőség szerint ne mozduljanak ki, mert tuti nem lehet közlekedni. De ők kimozdulnak, mert „mi az, hogy ők nem”, meg amúgy is. Az ólmos eső meg olyan, hogy csúszik, meg gonosz, meg hiába minden. Sózhatod, kaparhatod. Gyilkos tud lenni. Juhász-Léhi István írása.

Húsz éve lesz, Miskolctapolcáról hazafelé történt. Csoporttársaknál voltam – vagy udvarolni – , amikor „meggyött” az „ólmos” eső. A kétütemű Trabival még szépen lecsúszkáltam a domb­oldalról, ám az Avasig közel másfél óra alatt jutottam el. Jutottam? Ugyan! Biztos mondták, hogy ne, meg maradj otthon, de 25 évesen azt hittem, legyőzöm az ólmos esőt is. Elegánsan, lendületből. Jeges arccal tekintgettem ki az autóból, miközben az egyetem felől megérkezett egy csuklós busz. Lassan csúszott és keresztbe. Én biza kiugrottam az autóból, mert úgy tanítottak, hogy az élet a legfontosabb. Túlélte mindenki, ám ha „gyön az ólmos eső”, figyelek erősen, és nem mozdulok ki.

– Juhász-Léhi István –








hirdet�s