Észak-Korea – A Fehér Ház kétségbe vonja a phenjani bejelentés hitelességét

Akt.:
Észak-Korea - A Fehér Ház kétségbe vonja a phenjani bejelentés hitelességét
Észak-Korea - A Fehér Ház kétségbe vonja a phenjani bejelentés hitelességét
Washington – Az amerikai elnöki szóvivő kétségbe vonta, hogy igazat mondott-e az észak-koreai vezetés, amikor szerdán sikeres hidrogénbomba-kísérletről számolt be.

“Az első elemzések, amelyeket végeztünk, nem állnak összhangban azzal az észak-koreai állítással, miszerint sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtottak végre” – fogalmazott Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy ezért az Egyesült Államok nem hiszi, hogy Észak-Korea bővítette volna katonai potenciálját. “Az Egyesült Államok további bizonyítékokat gyűjt, hogy többet megtudjon az észak-koreaiak által bejelentett hidrogénbomba-tesztről” – közölte.

Josh Ernest mindazonáltal leszögezte: “Semmi nem történt, ami megváltoztatta volna álláspontunkat Észak-Korea nukleáris kapacitásairól.”

Az amerikai külügyminiszter a nemzetközi biztonságra nézve súlyos fenyegetésről beszélt. John Kerry “nagyon provokatív cselekedetnek” és “a nemzetközi békére és biztonságra súlyosan fenyegetőnek” nevezte a feltételezett észak-koreai kísérleti robbantást.

Amerikai sajtóértesülések szerint a fehér házi szóvivő szavait erősítették meg névtelenül nyilatkozó védelmi és hírszerzési tisztségviselők is.

A CBS televízió biztonságpolitikai tudósítója Pentagon-forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy az amerikai hírszerzés – meg nem nevezett – illetékeseit “erősen szkeptikusak” az állítólagos kísérleti robbantás megtörténtében.

– MTI –


Észak-Korea – Washington még ellenőrzi az állítólagos hidrogénbombateszt megtörténtét

Washington – Az Egyesült Államokban a szakértők egyelőre még csak vizsgálják az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról Phenjanban tett bejelentést, John Kirby külügyi szóvivő ennek ellenére felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségei.