Kálvária a Kálvária körül

A Kálvária-domb
A Kálvária-domb - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Kedvenc helye volt a miskolciaknak, most hajléktalanok tanyája. Felújítanák, de kérdés, mikor, miből, hogyan.

Turistacsalogató látványosság lehetne a miskolci Kálvária-domb, de nem az.

Történetét egy Miskolcról szóló blogban (miskolcadhatott.blog.hu) találtuk meg, kiderült, nagyjából egy évszázadon át fontos része volt a városnak.


Hogy mely területről van szó? A Herman Ottó Múzeum melletti-mögötti részről. Ha a népkerti buszmegálló mögül induló lépcsősoron indulunk felfelé az Avasra, bal oldalon láthatjuk a Kálvária-dombot, rajta a takaros kis kápolnával. A környéket azonban majd’ mindenki elkerüli manapság, hiszen hajléktalanok tanyája.

Golgota és kápolna

Az említett blogból tudjuk, hogy a domb beépítését 1858-ban kezdték el, 1860-ban építették fel rajta a golgotát és a kápolnát. „Bár önmagában Jézus szenvedéseit „végigjárni” nem a legkellemesebb elfoglaltságok egyike, a miskolciak (és a mindszentiek) az összképnek hála azonnal beleszerettek a ligetes domboldalba”, olvasható a blogon.


Később a Kálvária természetes folytatásaként a városi közgyűlés határozatot hozott a Népkert kialakítására. (Ekkor 1878-at írtak, hosszú évek alatt lett a város kertje akkora, mint most.) A Népkert–Kálvária kettős az 1940-es évekig a város legkedveltebb helye volt. Az ’50-es években azonban (az egyház érdekei finoman szólva háttérbe szorultak) kettészakították: keresztülszelte a Görgey út, és ide épült a pártház is, ami ma a múzeum épülete.

A Kálvária-domb pedig lassan elfelejtődött.


Ezért is találtuk érdekesnek, amikor megláttuk: a Herman Ottó Múzeum bővítésével a terület fejlesztését is célul tűzte ki a miskolci önkormányzat, a múzeumot érintő beruházást és a terület rehabilitációját pályázati pénzből oldanák meg.

Tervezik, de máshogy

„Egy egységes, nyitott tér jönne létre, amely a Népkert és Avas tengelyén egy új, ugyanakkor történelmi hagyományoknak megfelelő kulturális, turisztikai centrumot teremtene”, olvasható az önkormányzati előterjesztésből, amiből azt is megtudhatjuk, hogy a beruházás a Miskolc Mindszenti Római Katolikus Plébániával közösen jöhetne létre.

– A mindszenti plébánia képviselő-testülete úgy döntött, hogy a turisztikai pályázatot nem tartja megfelelőnek – nyilatkozta lapunknak Lipcsák János plébános. – A közgyűlés egyhangú szavazással úgy döntött, hogy nem kívánunk ebben a formában részt venni benne, más pályázati lehetőséget keresünk.


Elmondta, tervezik a kápolna és a domb rekonstrukcióját, de úgy érezték, hogy a feladatra szánt összeg nem lenne elegendő a munkálatokra. Megtudtuk, a múzeum fejlesztésével módosítják a telekhatárokat, az ezzel kapcsolatos szerződést még nem írták alá a felek. A részletekről akkor tud majd többet mondani, ha megszületik a megegyezés a város és az egyház között.

– ÉM-HM –








hirdetés




hirdet�s