Helyi közélet

2013.03.25. 15:05

Szárnyakat adó Kilátó-díj

Miskolc - Bemutatja az Észak-Magyarország a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színészeit.

Miskolc - Bemutatja az Észak-Magyarország a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színészeit.Az évadzáró társulati ülésen adják majd át a Kilátó-díjat az évad ifjú színészének.

Egyharmadnál több

– Az ember számára fontos az életben, hogy legyen kilátása. Amikor a Miskolci Nemzeti Színház vezetésére a sikeres pályázatnak köszönhetően megkaptam a megbízást, nekem, aki 15 éve tanítok a Színház és Filmművészeti Egyetemen, alapszempontom volt, hogy lehetőséget biztosítsunk azoknak a fiataloknak, akikben buzog a tehetség, akik tele vannak energiával, kreativitással, ötletekkel – idézi fel a díj születésének történetét Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. A társulat több mint egyharmada ma 30 év alatti, és ez a direktor szerint meg is látszik az itt zajló munkán. – A fiatalok számára óriási a tét, hiszen ez az első közönségük, itt szeretik meg őket, itt állnak egy évadban kétszáz estén keresztül a színpadon – fogalmazott a miskolci társulat vezetője. – Igazából itt indul az életük. Amikor aztán kiderült, hogy egy ilyen erős csapat gyűlt össze Miskolcon, azt javasoltam Kriza Ákos polgármesternek, hogy jó lenne, hogy- ha a város a pályakezdésnek ezt az első évét valamilyen módon elismerné.

Olvasók, nézők, társulat

Eztán alapította a város a Kilátó-díjat. Kiss Csaba úgy vélte, hogy a „névadásban” van egyfajta játékosság: a színészeknek legyen kilátásuk. Ugyanakkor azért is értékes a díj, mert részben az olvasók és a nézők szavazatai döntenek, részben a társulat értékítélete. – Úgy érzem, ez az a fajta díj, amely az embernek szárnyakat ad, és visszaigazolja az évadon át tartó komoly munkát – tette hozzá Kiss Csaba. A díjat a tervek szerint az ünnepi évadzáró társulati ülésen adják át. Ez nem vándordíj, hanem személyre szóló, 100 ezer forinttal járó elismerés. A társulat fiatal tagjait lapunk március 29-től május végéig portrékban mutatja olvasóinknak.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában