Győrben nyert a Diósgyőr

Akt.:
Rasheed (középen) két büntetőjével fordított és nyert az utolsó percben a DVTK Győrben
Rasheed (középen) két büntetőjével fordított és nyert az utolsó percben a DVTK Győrben - © Fotó: ÉM
Miskolc – Egypontos sikert aratott az Aluinvent-DVTK, akiknek nem csak a hazaiakon kellett felülkerekedniük.

A női kosárlabda NB I/A 15. fordulójában vasárnap este a CMB Cargo Uni Győr vendége volt az Aluinvent-DVTK csapata. Nem tarthatott a piros-fehérekkel a fontos idegenbeli találkozóra, az amerikai irányító, Prahalis, aki vírusos betegsége miatt Miskolcon maradt.

A meccs a vendéggárda góljával kezdődött, Jovanovic találata után viszont fordított a hazai együttes (4-2-). A folytatásban Czank dobása után lett egál, majd innentől kezdve a Diósgyőr szerezgetett előnyt, de a Győr eleinte felzárkózott. Egészen 8-9-ig, ám ekkortól, Varga Zs. közelije után képtelenek voltak a gyűrűbe találni a hazaiak a negyed végéig. Völgyi-edző cserélt rendesen, de a kispadról sem jött fonalat elkapó, miközben a piros-fehérek egymás után szerezték a kosarakat, Jovanovic és Ruffin-Pratt után Tomlinson kétszer is eredményes volt (8-17).

A második negyedben Tomlinson büntetői után már több mint 10 pont volt a két gárda között, majd Laklóth kezdte el húzni a csapatát és 10-21-et követően megindult a felzárkózás. Ez olyannyira jól sikerült a Győrnek, hogy a 15. percben Hruscakova faultos kosara után 1 pontra olvadt a DVTK előnye (20-21). Ekkor Czank szakította meg a több mind négyperces vendégkosárcsendet, majd nem sokkal később, 22-23-nál edzője kért időt. A folytatásban Jovanovic rázta meg magát, előbb egy közelit, majd egy triplát vágott be, aztán néhány lepattanó megszerzése után büntetőből volt eredményes (22-29). A negyed utolsó percében Varga Zs. szerzett gólokat (26-32), majd 5 másodperccel a hosszú szünet kezdete előtt Czank vágott be triplát (26-35).

Fordulás után

Rasheed középtávolijával indult a harmadik játékrész, majd Simon Zs. hármasára egy ugyanilyennel válaszolt a diósgyőri (29-40). A 24. percben Czank duplájával 10 pont volt a csapatok között, aztán a következő minutában a vendég-csapatkapitány pontjaival 34-45 lett az állás. De ahogy az előző játékrészben, ezúttal is elkezdett csökkenni a DVTK hátránya, mert akcióból képtelenek voltak a gyűrűbe találni, miközben a Győr rálelt a dobóformára. A jól játszó Varga Zs. duplájával a 29. percben egyenlítettek a hazaiak (46-46), majd Likhtaro­vich két büntetője és hármasa után a vezetést is átvették, 5 pontos fórjukat Ruffin-Pratt faragta két büntivel (51-48).

Kiesel középtávolijával indul a negyedik negyed, majd Hruscakova egyke büntetője után (54-49) a Diósgyőr következett: Horváth B. és Szécsi hárompontosa is célba ért, és ezzel átvette a vezetést a vendégegyüttes (54-55). A folytatásban Jovanovic, majd Ruffin-Pratt kosara után is 3-3 pont volt a DVTK előnye, amelyet Likhtarovich tüntetett el két és fél perccel a meccs vége előtt (61-61), majd ugyan ő előnyhöz juttatta a Győrt (63-61). Az utolsó két percben óriási izgalmak közepette előbb Ruffin-Pratt egy, a faultproblémák miatt sokáig a kispadon ücsörgő, a végjátékra visszatért Rasheed pedig két büntetőt értékesített (63-64). 27 másodperc volt még hátra ekkor a meccsből, de a Diósgyőrnek sikerült megőriznie minimális előnyét egy olyan meccsen amelyen a játékvezetők többek között azzal vetették magukat észre, hogy Rasheednek sportszerűtlen hibát fújtak, Szécsinek és López-edzőnek technikait adtak érdekes esetek után.

– Berecz Csaba –


Jegyzőkönyv

CMB Cargo Uni Győr – Aluinvent-DVTK
63-64 (8-17, 18-18, 25-13, 12-16)

Győr, 150 néző. V.: Papp, Farkas G., Vida.

CMB Cargo Uni Győr: Kiesel (4), Laklóth (4), Török Á. (2), Hruscakova (9), Goree (4). Csere: VARGA ZS. (13/3), SIMON ZS. (11/6), LIKHTAROVICH (16/3), Markó (-). Vezetőedző: Völgyi Péter.

Aluinvent-DVTK: Horváth B. (3/3), CZANK (13/3), RASHEED (11/3), SZÉCSI (6/3), JOVANOVIC (14/3). Csere: RUFFIN-PRATT (10), Tomlinson (7), Bach (-), Adamecz (-). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.

Völgyi Péter: – Megérdemelten nyert a Diósgyőr, mert jól lassította a játékunkat és a kulcspillanatokban jobban koncentrált.

Miguel del Jesús López Alonso: – Nagyon kemény mérkőzés volt, amit egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Gratulálok a játékosoknak, hiszen fegyelmezetten játszottak a meccs egészében és akkor is tudtak produkálni, amikor megváltoztak a körülmények a pályán.

A női kosárlabda NB I/A állása

1. Uniqa Sopron 14 12 2 1179-874 26

2. PEAC-Pécs 14 11 3 1025-902 25

3. VBW Ceglédi EKK 13 9 4 1034-875 22

4. KSC Szekszárd 12 9 3 861-723 21

5. CMB Cargo UNI Győr 12 9 3 920-806 21

6. Aluinvent-DVTK 13 8 5 935-778 21

7. Zalaegerszegi TE NKK 13 6 7 852-906 19

8. Vasas Akadémia 14 3 11 854-1034 17

9. PINKK-Pécsi 424 14 2 13 839-1064 16

10. BEAC Újbuda 13 1 12 832-1076 14

11. MTK-Budapest 13 1 12 730-1031 14