Frissdiplomások a Miskolci Egyetemen: a bölcsészek, közgazdászok, jogászok és az egészségügyi kar végzőseinek névsora

Akt.:
Frissen végzett jogászok a tavalyi, júniusi diplomaosztó ünnepségen
Frissen végzett jogászok a tavalyi, júniusi diplomaosztó ünnepségen - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Pénteken a bölcsészek, közgazdászok, jogászok és az egészségügyi kar hallgatói vehetik át okleveleiket.

Diplomaátadó ünnepséget tartottak csütörtökön és tartanak pénteken a Miskolci Egyetemen. Csütörtökön a műszaki karok több mint 280 hallgatója kapta meg ünnepélyes keretek között oklevelét. Pénteken a társadalomtudományi karok – így a bölcsész, a közgazdász, a jogi és az egészségügyi karok – frissdiplomásai vehetik át diplomáikat. Ez alkalommal ez utóbbi karok végzős hallgatóinak névsorát közöljük.

Bölcsészettudományi Kar

Filozófia egyetemi képzés

Nagy Eszter

Történelem egyetemi képzés

Nagy László

Felsőoktatási szakképzés

Szociális és ifjúsági munka

Czövek Erzsébet Gabriella

Alapszakos képzések

Anglisztika (BA)

Bajusz Sándor, Benke Gréta, Bódi Réka Emőke, Gergevszki Malin Zoltán, Kovács Zsófia, Lukács Péter, Tompa Barbara, Vincze Berta Füzike

Kulturális antropológia (BA)

Varga Ágnes Katalin

Politológia (BA)

Sümegi Péter

Szociális munka (BA)

Ballaová Kita, Bátry Bettina, Czók Alexandra, Hegedűs Ádám, Muszkaová Beatrica, Tamás Ádám

Szociológia (BA)

Czövek Erzsébet Gabriella

Történelem (BA)

Tóth Ádám, Zsófi Zsanett

Történelem-régészet (BA)

Oleszka Nikolett

Mesterszakos képzések

Kulturális antropológia (MA)

Doszpoly Roland, Kállai Barbara Evelin, Nagy Lilla, Répási Regina Judit, Sütő Dávid Pelé

Szociológia (MA)

Balázs Viktória, Juhász András

Szakirányú továbbképzések

Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés

Antóniné Lantos Helga, Ágostonné Szabó Tünde Ibolya, Balláné Kolozsi Anikó, Benedek Hajnal, Czinder Krisztina Ágnes, Daniné Nemes Erzsébet, Darnyik Anikó, Farkasné Márk Zsuzsanna, Fejesné Vörös Márta, Gellén Orsolya Anikó, Győri Gyuláné, Dr. Hartung Ferencné, Horváthné Kovács Valéria, Kocsis Mária, Kovács Gábor Károlyné, Králik Andrea, Kuti-Szirbik Ágnes, Mayerné Takács Katalin, Monokné Büte Katalin Boglárka, Dr. Nagy Lajosné, Nagy Zsuzsánna, Nyitrai Péter, Orbánné Molnár Erika, Orosz Andrea, Papp Ágnes, Rakk Hajnalka, Rehák Ágnes, Répa Ferencné, Réti Éva, Skoda Adrienn, Szabó Anett, Szabó Anikó Mária, Szabóné Pálinkás Györgyi, Szolnoki Mariann, Szőkéné Fáber Éva, Szőllősi Irén, Taschnerné Sértő Ágnes, Tóth Anikó, Tóth Márta, Tóthné Doma Ilona, Varga Anna, Wernerné Menyhárt Nóra

Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés

Ádám Lilla, Békésiné Bodnár Zsuzsanna, Hegymegi Henrietta, Molnár Beáta, Szabóné Farkas Krisztina, Vargáné Simkó Anna

Tanári mesterszakos képzések

Angoltanár – Magyartanár (MA)

Bertóthy Rita

Angoltanár – Némettanár (MA)

Béres Judit

Ember és társadalom műveltségterületi tanár – Történelemtanár MA

Jakab Bianka

Magyartanár – Történelem­tanár (MA)

Nagy Bettina

Történelemtanár – Ember és társadalom műveltségterületi tanár (MA)

Mészáros Brigitta, Sárady Balázs Béla, Zsoldos András

Történelemtanár – Földrajztanár (MA)

Hócza József

Történelemtanár – Magyar­tanár (MA)

Babos Orsolya

Gazdaságtudományi Kar

Mesterképzés

Balázs Bence, Bárány Orsolya, Barta Nikolett, Barta-Kondás Erzsébet, Bernáth Mónika, Csik Adrienn, Csorba Emese, Darab Dóra, Dr. Hajduné Gácsi Rita, Drótos Réka, Faludi Tamás, Farkas Zoltán, Farkas Zsuzsanna, Gecs Flóra, Gérecz Beatrix, Horváth Ágnes, Huszár Sándor, Illovai Ádám, Jáborszki Angéla, Jónás-Kollár Beáta, Kecskés Dóra, Kecsmár Szilvia, Kós Csaba, Kovács Anna Dóra, Kozma Szilvia, Körmöndi Anita, Kravjánszki Ádám, Krcmáriková Erika, Kulcsár Szilveszter, Kun Orsolya, Lengyel Bettina, Linzenbold Dorisz, Lovas Lilla, Lukács Éva, Mádel Nikoletta, Mérő Tamás, Mészáros-Vaszlik Krisztina, Molnár Andrea, Molnár Zoltánné, Monok Kinga, Mustos Dániel, Nagy Judit, Nagy Mónika, Náznán Krisztina, Orosz Alexandra, Orosz Péter, Pásztor Gerda, Porteleki Balázs, Pozsonyi Gábor, Püspöki Gabriella, Salamon Csilla, Simon Renáta, Somogyi Zsanett, Sulák László, Suszter-Stix Petra, Szabó Ivett, Szarka Ivett, Szendreiné Jakkel Brigitta, Szűcs Noémi, Tahi Zoltán, Takács Krisztián, Timkó Boglárka, Tóth Anita, Tumik Ábel, Váczy Erika, Vajda Kristóf, Várallyay Julianna, Venczel Tamás Bence

Alapképzés

Almási Zsófia, Balajti Péter, Birinyi Patricia, Bodnár Cintia Inez, Czirják Réka, Czizmadia Petra Kinga, Csatlócki Bettina, Cselényi Petra, Csík Nikolett, Dargai Kinga, Fakla Tamás, Feith Márk, Felső Anita, Figeczki Péter, Fridrik-Tóth Csaba, György Gabriella, Gyulai Virág, Hegyi Zsombor, Hörcsik Ádám, Iván Vivien, Józsa Kitti, Juhász Vanda, Kincs Dalma, Kismárton Kitti, Kojsza Gréta, Kolozsvári Eszter, Kopányi Réka, Kósa Viktória, Kovács Barbara, Kovács Györgyi, Kovács Máté, Krucsai-Kriston Katalin, Kun Adrienn, Kurys Bence, László Gréta, Lenkey Adrienn, Lovasné Zupkó Dalma, Maczkó Tamás Zoltán, Madarász Melinda, Maginecz Ádám, Márkus Zsuzsanna, Mennerné Helmeczi Marianna, Mihalik Norbert, Misley Krisztina Fanni, Moczó Melinda, Molnár Eszter, Molnár Szabina, Mongyik Dalma, Morvai Petra, Moskovits Kitti, Mózes Andrea, Nagy Alexandra, Nagy Anita, Nagy Boglárka, Nagy Dóra, Orosz Ákos, Orosz Judit, Ostorházi Kincső, Papp Diána, Papp János Attila, Papp László János, Pauliscsák Nikolett, Pleszkó Szabolcs, Poczok Dóra, Puskás Tímea, Ráki Gabriella Abigél, Rémiás Ildikó, Seres Máté, Siska Eszter, Smalkó Ákos, Szabó Klaudia, Szilágyi Teofil Béla, Szögedi Helga, Tarr Stefánia, Tondora Alfonz, Tóth Erika, Tóth Illés Richárd, Tóth Klaudia, Tóth Péter, Vargáné Bálint Eszter, Virág Bettina, Vizslán Márk

Állam- és Jogtudományi Kar

Igazgatásszervező alapszak

Bata Zoltánné, Móricz Ádám, Prunyi Krisztina

Igazságügyi igazgatási alapszak

Henczel Mónika, Majoros Anita, Nagyné Tóth Ágnes

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak

Guth Kinga, Szarvas Helga, Trampitsch Bettina

Jogász

Antal Ágnes Gabriella, Bodolóczki Beáta, Borkuti Eszter, dr. Ferenczné Osváth Fruzsina, Fogarasi Eszter, Gulyás Péter, Tóth Attila, Zwillinger Dávid László, Barna Adrienn, Boholy Kristóf, Czeglédy Enikő, Czuczor Marianna, Cservenyák Viktória, Deli Dávid, Gajdács Renáta, Gál Nikolett, Harasztia Zsolt, Lajti Gabriella, Lovácsi Nóra Ágnes, Lukács Nelli, Mester-Lukács Ramóna, Szabó Krisztina, Verbovszkyné Kiss Barbara

Jogi Felsőoktatási Szakképzés

Gecse Angéla, Kanalas Alexandra, Lang Lana, Mester Evelin, Sipos Norbertné

Egészségügyi Kar

Egészségügyi szervező alapszak

Bencs Dorina, Déri Alex, Gödri Dalma, Gyüker Magdolna, Haluska Barbara, Horváth Veronika. Jakab Eszter, Kalinszki Dóra, Kántor Enikő, Kiss Dorottya, Kiss Nikolett, Kosztrub Diána, Kozaróczy Kata, Kozma Eszter, Medve Gerda, Nikházy Máté, Petőfy Zsófia, Pongó Eszter, Rozgonyi Réka, Sákovits Tamás József, Sarlai Vivien, Terjék Zsófia, Timkó Tímea

Ápolás és betegellátás alapszak

Kiss Viktória, Szakos Norbert, Újj Barbara

Orvosi laboratóriumi és kép­alkotó diagnosztikai analitikus alapszak

Bubnó Dorottya, Faragó Zsanett, Kányási Krisztina, Krajnyák Enikő, Szepesiová Réka

Egészségügyi gondozás és prevenció

Bertalanovics-Szabó Ingrid, Oláh Barbara, Potyka Nikolett, Szakszon Gáborné

ÉM








hirdet�s